Noha a független megfigyelők többsége egyetértett abban, hogy a Red Bull új autója erősnek tűnik a pályán, a csapat nem teljesen elégedett a tesztidőszakkal. Sebastian Vettel ugyanis elismerte, hogy nem tudták elvégezni az összes tervezett munkát.
"Nem pipáltuk ki az összes programpontot. Az utolsó két nap sem sikerült annyira jól, mint vártuk" - mondta. "A három teszten összességében korlátozottak voltak a lehetőségeink a gumik teljesítményével."
"Nem voltak elég következetesek" - magyarázta. "Borzasztó nehéz volt értelmezni a beállítások megváltoztatásának hatásait, illetve a megfelelő irányba haladni velük, mert a gumik egyszerűen nem voltak elég jók."
"Még sohasem volt annyira kusza telünk, mint a mostani" - tette hozzá a Sky Sportsnak. "Összességében jól sikerült a tesztelésünk, de jobb következetességet szerettünk volna, különösen a gumik terén."
Vettel ugyanakkor úgy véli, hogy a Red Bullon kívül más csapatok is küszködtek ilyen nehézséggel. A mezőnyből egyébként többen utaltak rá, hogy a Red Bull valószínűleg még nem mutatta meg valódi képességeit a teszteken. A bajnoki címvédő istálló a 4608 megtett kilométerrel ötödik lett a csapatok rangsorában.
Februárban értelemszerűen hidegebb körülmények között gyakorolnak a csapatok, mint amilyenek a szezon közben várnak rájuk, így a Pirelli is többször leszögezte, hogy az abroncsok később jobb teljesítményt fognak nyújtani. A barcelonai versenyszimulációkon egyes versenyzőknek négy kerékcserére volt szükségük, de a Pirellinél kettő-háromra számítanak a mezőny többségénél az Ausztrál Nagydíjon.
A Ferrari technikai igazgatója, Pat Fry szintén panaszkodott a gumikra, de megemlítette, hogy az Ausztráliában várható melegebb időjárás átrendezheti a képet.
"Hogy őszinte legyek, Melbourne-ben még sokan fognak új dolgokat tanulni. Itt erőteljesen szemcsésedtek a gumik, viszont amit láttunk, az nem feltétlenül lesz ugyanígy Melbourne-ben is" - mondta. "Szerintem lesz néhány meglepődő és néhány sokkolt ember."