Edinson Cavani, a Napoli uruguayi gólzsákja egy ideje már a nagy klubok célkeresztjében van, hallani lehetett a Real Madrid, a Chelsea és a Manchester City érdeklődéséről is, de klubja egyelőre még meg tudta tartani.
Abban biztosak lehetünk, hogy nyáron újabb rohamot indítanak majd a kérők a Serie A góllövőlistáját 22 góljával vezető Cavaniért, akinek 2017-ig szól a szerződése a Nápolyban.
A Gazzetta dello Sport című olasz napilap azt írja, Cavani szeretné elérni a szezon végén, hogy ötmillió eurós évi fizetése hétre emelkedjen, és ha ezt nem kapja meg, akkor kérni fogja a vezetőséget, hogy engedjék el.
A Napolinál már megvan a forgatókönyv arra az esetre, ha Cavani végül távozik, a kiszemeltek között található a Roma olasz-argentin csatára, Pablo Daniel Osvaldo - akit már két évvel ezelőtt is szeretett volna megszeretni Walter Mazzarri, a Nápoly edzője -, valamint Leandro Damiao, az Internacional brazil válogatott csatára, és Fernando, a Grémio középpályása.