US Open, férfi egyes, döntő:
Nadal (spanyol, 2.) - Djokovic (szerb, 1.) 6:2, 3:6, 6:4, 6:1 - élő közvetítés
Rafael Nadal tökéletes formában érkezett a Novak Djokovic elleni döntőbe, az első hat meccsén csupán egyetlen játékot veszített adogatóként a US Openen, kemény pályán pedig még nem bukott meccset idén. Djokovicnak sem ment sokkal rosszabbul, bár ő bukott három szettet New Yorkban. Nadal csupán négy perccel töltött több időt a pályán Djokovicnál (12 óra 59 percet), és mindketten 206 nyerőt ütöttek a döntőig.
Az első szett mégsem alakult szorosan, Nadal 1:1 után brékelt, majd 5:2-re ellépett, ahol gond nélkül kiszerválta a szettet. Szinte tökéletesen játszott a spanyol, ám a második játszma közepén lerövidült, Djokovic pedig azon nyomban támadni kezdte, végül két adogatását is elvéve kiegyenlített (6:2, 3:6).
A meccs egyik legnagyobb, 54 ütéses labdamenete:
Egy ideig kitartott a szerb világelső lendülete, breakelőnybe került a harmadik szett legelején is, de Nadal visszakapaszkodott, átvette a játék irányítását, majd a legjobbkor, 5:4-es vezetésnél vette el ellenfele szerváját. Ebben az időszakban egészen extra labdameneteket láthattunk, akadt pont, amely után a helyszínen szurkoló spanyol királynő hitetlenkedve a szája elé kapta a kezét.
A negyedik játszma az elsőhöz hasonlóan egy gyors Nadal-breakkel indult, 3:0-ra is elhúzott, immár a meccs végéig teljes fordulatszámon pörgött, így tehetetlen volt ellene a világelső. Djokovic már csak egy játékot csípett el, végül 6:1-re elbukta a döntő játszmát.
Nadal a földre rogyott örömében, még sírt is. Joggal: hét hónapos kihagyás után tért vissza tavasszal, megnyerte a Roland Garrost, és a US Opent is, amivel a 13. GS-serlegét szerezte meg - Pete Samprasnek is csak eggyel van több -, és a másodikat New Yorkban.
Nadal immár 22-15-re vezet a Djokovic elleni meccsein, kemény borításon még a szerb a jobb (11-7), a GS-döntőkben pedig 3-3-as döntetlenre állnak.
"Kellemetlen így elveszíteni egy meccset, de kivételezettnek érzem magam, hogy játszhattam ezért a trófeáért" - mondta tömören Djokovic.
"Érzelemgazdag pillanat ez, mindenki tudja, min mentem keresztül. Novakkal játszani speciális feladat, minden körülmények közt kihozza belőlem a legjobbat. Egész biztosan úgy fejezi majd be a pályafutását, mint minden idők egyik legjobbja" - udvariaskodott Nadal.