Az elnökhelyettes az Adó Online-nak adott interjúban kifejtette: az adóhatóság évente körülbelül 500 milliárd forint adóhiányt állapít meg, és hiába találnak minden évben egyre nagyobb adókülönbözetet, a csalások volumene is folyamatosan nő.
A felszámolás alatt álló cégek összesített áfatartozása nagyjából 300-400 milliárd forint, ami vélhetően soha nem folyik be, de az egész Európai Unió küzd az áfacsalással - szögezte le.
Varga Árpád az internetes lapnak elmondta: a NAV négyezer revizora nem csak az áfát ellenőrzi. Havonta 100-110 ezer bevallás érkezik a hatósághoz, ebből 40-45 ezerre különösen figyelni kell, mert vagy visszaigénylést, vagy átvihető követelést tartalmaz.
Kiemelte: az adóhatóság folyamatosan azon dolgozik, hogy újabb és újabb eszközöket vessenek be az áfacsalások felfedésére. Jövőre már belenézhet a NAV az e-útdíjfizetés rendszerébe, illetve az online pénztárgépek is segíthetnek.
Arra a kérdésre, hogy mi jelenthet megoldást az áfacsalások ellen, Varga Árpád a hatóság jobb munkáját emelte ki. Hangsúlyozta: nagyra tartja a bűnügyi igazgatóság megalakulását.
Tudomásul kell venni azt, hogy az áfacsalást nem lehet felszámolni - mondta.
"Lehet harcolni ellene új intézményekkel, hatékonyabb ellenőrzéssel, új eszközökkel, de ebben az áfarendszerben mindig lesznek, akik bűncselekményt követnek el, ahogy vagyon elleni bűncselekmények is mindig lesznek, és gyilkosságok is" - fogalmazott a NAV elnökhelyettese.