Nagyon úgy fest, hogy az OTP három nappal korábban bemutatott kitörése fals volt. A részvény az 50 napos mozgóátlagról felpattanva áttörte az elmúlt bő félév során ellenállásként funkcionáló 4500 forintos szintet és a 200 napos mozgóátlagot, valamint a nyár eleje óta tartó csökkenő trendvonal fölé is kikukucskált a részvény.
A mai mozgás (tehát még nem végleges az utolsó gyertya) eléggé kétségbeejtő lehet azoknak, akik az emelkedésben bíznak. Amennyiben a lefordulás miatt a 4400 forintos szint elesik - tehát benéz a január 20-i markáns gyertya alá -, akkor minden bizonnyal fals kitöréssel állunk szemben.
Az 50 napos mozgóátlag roppanása után megint a sáv alja, tehát a 4100 forintos szint lehet a bankpapír célja. Egyébként hasonló mozgást mutatott be az OTP november elején, akkor is hitelesnek tűnt a megindulás, ami végül kudarcba fulladt.
Az MACD közelgő eladási jelzése, illetve az RSI lefordulása a túlvett zóna közeléből, szintén nem festenek jól.
Ha kíváncsi, hogy mit gondol az OTP részvényről Nyári Zsolt, a KBC Securities senior üzletkötője, akkor jöjjön el az Investor.hu előadására január 30-án. Arra is megkaphatja a választ, hogy hogyan lehet az ilyen esetekben védekezni és milyen hibákat követnek el a befektetők.