Az Eurozóna GDP-je csak 0,2 százalékkal nőtt az első negyedévben, legalábbis a 2013 utolsó negyedévéhez képest. Az elemzők ugyanakkor 0,4 százalékra számítottak. Éves alapon 0,9 százalékos volt a bővülés (várt: 1,1%).
A főbb országok közül a francia gazdaság csak stagnált (várt: +0,1%), az olasz gazdaság 0,1 százalékkal esett vissza (várt: +0,2%), míg a holland gazdaság 1,4 százalékkal esett vissza (várt: stagnálás) az egyel korábbi negyedévhez képest. Egyedül a német GDP tudta megverni a várakozásokat 0,8 százalékos növekedésével (várt: +0,7%).
A vártnál gyengébb adatokra az európai vezető benchmarkok eséssel reagáltak, miután úgy tűnik, az térség gazdaságai továbbra sem tudnak számottevő növekedést felmutatni.
Ezzel együtt az európai országok kötvényhozamai jelentős csökkenést mutatnak napon belül, ami a gyenge nemzetközi hangulattal magyarázható.
Ugyanakkor ennek hátterében a gyenge GDP adatok állhatnak, mivel a piac vélhetően nagyobb hitelt adhat azoknak a hangoknak, akik az EKB soron következő üléséne arra számítanak, hogy újabb monetáris lazítás jön. Látva a mai GDP-adatokat, ennek nem is olyan kicsi az esélye, amit az EURUSD árfolyamában látott újabb gyengülés (eurógyengülés) is valamelyest alátámaszt.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!