Rosberg nagy előnnyel nyert az időmérő előtt
2014. július 19. 10:52
Nico Rosberg visszaállította a korábbi papírformát hazai versenye, a Német Nagydíj szombat délelőtti szabadedzésén, amikor tetemes előnnyel az élre repítette Mercedesét. A nála hat tizeddel lassabb Lewis Hamilton ugyanakkor csak néhány ezreddel tudta megelőzni a 3. helyezett Fernando Alonsót, aki némi meglepetésre maga mögé utasította a tréning elején vezető Williamseket, jóllehet, az ő leggyorsabb körük nem sikerült igazán jól a szuperlágy gumikon.
Hockenheimben ismét verőfényes napsütés, és már délelőtt 30 fokhoz közeli hőség fogadta a csapatokat. Az aszfalt máris 48 fokra melegedett, és délutánra a tegnapihoz hasonlóan még forróbb lehet, ami addig még átrendezheti az erőviszonyokat. Egyelőre azonban egy mért körben a FRIC nevű speciális futómű nélkül is a Mercedes maradt az etalon.
A két Williams mögött Kevin Magnussen szerezte meg a 6. helyet a hosszú etapokon tegnap küszködő McLarennel, csapattársa, Jenson Button viszont a féktávokkal bajlódott, és csak 13. lett. A Red Bullok sem találták igazán a helyüket a pályán, még Daniel Ricciardo sem tudta előrébb verekedni magát a 7. helynél. Hamiltonhoz és Buttonhoz hasonlóan ő sem javított a tegnapi időeredményén.
Éppen csak megelőzte Kimi Räikkönent, aki pedig a többieknél sokkal korábban, alig fél óra után tette meg a gyors körét a szuperlágy gumikon. Ennek az volt az oka, hogy Ferrarijának üzemanyagrendszerében hibát észleltek, ezért előrébb hozták az időmérő szimulációját, rögtön utána nekilátva a javításnak.
Előkelő helyezése ellenére Alonso edzése sem alakult zökkenőmentesen, egyszer ugyanis bemutatott egy ritka piruettet a 8-as kanyarnál. Ebben szerepet játszhatott a megváltozott szélirány is, amely több versenyzőt megtréfált a pálya különböző pontjain – köztük Vettelt többször, bár ő csak lesodródott a pályáról, nem pördült meg.
Az edzés biztatóan alakult Jules Bianchi számára, aki a Marussiával megelőzte Pastor Maldonadót és Adrian Sutilt is, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy ők vele ellentétben a keményebb Pirellikkel érték el a legjobb köridejüket.
Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!
Köszöntjük kedves olvasóinkat a Német Nagydíj szombat délelőtti szabadedzéséről élőben készülő tudósításunkban! Hockenheimben ismét gyönyörű idő fogadta a Forma-1-et, a levegő máris 28, az aszfalt 41 fokos. Tegnap a forróság (a pálya egészen 58 fokig melegedett) jelentősen befolyásolta a gumik viselkedését, és ez így lehet a mai időmérőn is.
Habár ez viszonylag rövid pálya, a Mercedes előnye ezt tekintetbe véve is kisebb volt a szokásosnál, Hamilton tegnap délután csak 1 tizedet vert Ricciardóra, és a hosszú etapokon sem tűnt nagynak a különbség - persze az üzemanyagszinteket nem ismerjük. Egyelőre nem tudjuk, hogy változtat-e az erőviszonyokon a FRIC betiltása. A részletes esélylatolgató elemzésünk a szabadedzések alapján itt olvasható.
A Mercedesnél kicsapta a biztosítékot, hogy pénteken kevesebben üldögéltek a lelátókon, mint Spielbergben vagy Silverstone-ban. Toto Wolff szerint utána kell járni, hogy Németországban miért csökken az F1 tévés nézettsége is annak ellenére, hogy egy német autógyár hazai versenyzője vezeti a világbajnokságot.
Ahogy zöldre váltott a lámpa a bokszkijáratnál, máris tizen hajtottak ki a pályára, elsőként Sutil. A Sauber tegnap egy hajszállal erősebbnek tűnt a megszokottnál, ezért bíznak benne, hogy vasárnap megszerezhetik az idei első pontjaikat.
A Sky arról számol be, hogy a McLaren tegnap óta új váltót szerelt mindkét autójába, és megváltoztatták az áttételezést is. Erre a szezon során mindenkinek egy lehetősége van, egyébként az idéntől végig ugyanazokat az áttételeket kell használni. A Sky szerint a McLaren eredetileg túl hosszúakat választott.
Csak a két Force India és Button nem merészkedett ki a bokszból. Egyelőre persze mindenki a lágy (azaz keményebb) gumikat használja, mért köre még senkinek nincs.
1:21.343 alatt teljesíti, ez még nem komoly: tegnap Hamilton 1:18.343-mal zárta a napot. Ő most 1:22.545-tel kezd, míg Magnussen 1:20.034-gyel átvette a vezetést.
Túl szélesen fordult az egyik kanyarban, de aztán 1:20.025-tel átvette a vezetést. Már mindenki járt a pályán legalább egy ellenőrző kör erejéig.
1:19.878 az ideje, de Button is javított egy kcsit. A sorrend jelenleg: Magnussen, Rosberg, Pérez, Hülkenberg, Button, Maldonado, Hamilton, Bianchi, Ericsson.
Ez évek óta gyakori problémája a McLarennél, de most még hangsúlyosabbá válhatott a FRIC betiltása miatt, mert így a csapatok kénytelenek voltak növelni a hasmagasságot. Közben Bottas 1:19.259-cel átvette a vezetést Magnussentől.
A célegyenesre ráfordulva megcsúszik, a Caterham ránézésre is elég makrancos jószág. A tegnapi tűz egyébként nem okozott maradandó károsodást az autójában. Egyelőre a 16. helyen áll, épp Ericsson előtt.
1:19.052 az új etalon, ez még mindig elmarad a tegnapitól. Bottas tegnap nem igazán találta a helyét a pályán, Massa - aki az előbb felkapaszkodott a 2. helyre - egyelőre meggyőzőbb teljesítményt nyújtott. A Williams még csiszolgatja a beállításokat a hagyományos futóművel.
1:19.829-cel beszúrja a Ferrarit Massa és Magnussen közé. Räikkönennek tegnap gondja akadt a vízpumpával, de még így is jobb napja volt, mint mostanában lenni szokott. Alonsónak még nincs mért köre.
Hülkenberg a rádión javulásról számol be a tegnapihoz képest, bár hozzáteszi, hogy az autója kicsit alulkormányzottabb lett, főleg az utolsó szektorban.
Ajjaj, elkiabáltuk: visszahívták a bokszba. "Miért?" - kérdezi a rádión, amire azt felelik neki, hogy az üzemanyagrendszerrel van probléma. Ez nem jó hír, mert valószínűleg komolyabb javítást igényel, így elképzelhető, hogy Räikkönennek nem lesz alkalma a szuperlágy gumikkal gyakorolni az időmérőre.
Néhány perc leforgása alatt már másodszor fordul túl szélesen, a baloldali kerekeivel a műfűre futva az utolsó kanyarban. Jelenleg az 5. helyen áll, míg Ricciardo még csak most kezdte meg az első mért körét. Alonsóé a 7. helyre volt elég.
1:19.808 alatt teszi meg az első körét, ez csak a Williamsekénél rosszabb. Viszont úgy tűnik, Räikkönen megússza: az a "probléma" az üzemanyagrendszerrel a jelek szerint az volt, hogy túl kevés benzinnel küldték ki a pályára, mert a bokszban gyorsan megtankolták az autóját, és máris folytathatta a körözést - immár a szuperlágy Pirelliken.
Fél óra után, a lágy gumikon így fest: Bottas, Massa, Ricciardo, Räikkönen, Rosberg, Magnussen, Vettel, Alonso, Vergne, Pérez, Hülkenberg, Button. A Mercedes azonban a Twitteren figyelmeztetett rá, hogy "ezek az idők nem reprezentatívak!"
Ő próbálta ki először a szuperlágy gumikat, 1:18.842-vel át is vette a vezetést. Ez azonban mindössze 0,210 másodperccel jobb Bottas lágy pirellis idejénél, pedig a kétféle gumi keverék között tegnap 1-1,5 másodperc volt. Räikkönen az első és a harmadik szektorban ért el abszolút legjobb részidőt. A többiek továbbra is a keményebb gumikkal körözgetnek.
A 8-as kanyarnál elfékezte magát, és meg is forgatta a Ferrarit, ami meglehetősen szokatlan tőle. Közben Hamilton az első szektorban abszolút legjobb részidőt ért el még mindig a keményebb Pirelliken, de középen nem javított, és be sem fejezte a körét: visszatért a bokszba. Rosberg már a szuperlágyakon van kint.
Úgy tűnik, a monitor hibásan jelezte, hogy a szuperlágy gumik voltak az autóján, mert a bokszkijáratnál gyakorolta a rajtolást, aztán még abban a körben visszatért a garázsba.
A Sky szerint az előbb emiatt pördülhetett meg Alonso a 8-as kanyarban, és most Maldonado is emiatt sodródhatott ki a 11-esnél.
"A hűtésre nagyon oda kell figyelni" - írja a Williams a Twitteren. A hőség nem csak a gumikat viseli meg. Közben érdekes módon még mindig a keményebb gumikat használják a versenyzők, csak Räikkönen volt kint a szuperlágyakkal.
Szerencsére nem a gumifalhoz, hanem a rázókőhöz, de a Lotusnak így sem tetszik a dolog: az alja szikrázik, ahogy átpattog rajta. Grosjean a rádión alulkormányzottságra panaszkodik a kanyarok közepén.
Mindenki az időmérő szimulációjára készül a szuperlágy gumikon: jelenleg senki nincs a pályán, Vettel és Grosjean is visszatért a bokszba. Alonso az első, aki kimerészkedik a garázsból.
A Sky szerint Toto Wolff leszögezte, hogy Silverstone-ban Hamiltonnak nem engedték volna egy kiállással teljesíteni a távot akkor sem, ha Rosberg versenyben marad. Az egyenlőség jegyében az a politikájuk, hogy a versenyzők a futam közben nem változtathatnak a stratégiájukon, legfeljebb kivételes esetben.
1:18.384-es köre még egy hajszállal elmarad Hamilton tegnapi legjobbjától. Két évvel ezelőtt Alonso nyerte ezt az edzést, 1:16.014-es idővel.
Könnyedén az élre ugrott, 1:17.779-es köre simán a hétvége eddigi legjobbja. A Mercedes kimutatta a foga fehérjét, hogy egy kis szándékos képzavarral éljünk!
A jelek szerint azért kapta meg sokkal korábban a szuperlágy gumikat, hogy aztán nekiláthassanak a javításnak. A Ferrari szétszerelve áll a bakon, a szerelők ügyködnek rajta. Valószínűleg mégsem a túl alacsony üzemanyagszint jelentette azt a korábbi problémát.
Egyelőre meglepetésre a Ferrarinál is: Massa 3., Bottas 4. lett a szuperlágy gumikkal, bár a finn hibázott egy látványosat. Hamilton most feljött a 2. helyre, Alonso elé, de 0,601 másodperccel lassabb volt Rosbergnél. "Van egy kis vibráció ezzel a szett gumival" - mondja a rádión.
Egy másodperccel lassabb Rosbergnél. Button csak 13., és az imént azt mondta, "ma borzasztóan küszködök a fékekkel." A Red Bullok sem remekelnek.
Rosberg, Hamilton, Alonso, Massa, Bottas, Magnussen, Ricciardo, Räikkönen, Vettel, Hülkenberg.
A mezőny hátsó fertályában Bianchi szép munkát végzett, amikor beférkőzött a két Lotus közé, és megelőzte Sutilt is.Köszönjük a figyelmet! Hamarosan jelentkezünk a teljes eredménylistával és az összefoglalóval is.