"Ők ma az összes többi labdarúgó fölött állnak. Kettejük vetélkedésébe nem egyszerű beleszólni" - reagált a saját esélyeit firtató felvetésre a GloboEsporte brazil internetes oldalnak nyilatkozva a 22 éves támadó, aki a Barcelonában együtt játszik az argentin válogatottal idén vb-ezüstérmes Messivel.
"Megvan bennem a képesség arra, hogy szép eredményeket érjek el. Nem tudom, hogy egyszer eljutok-e az ő szintjükre, de remélem, mindig sikerül magamat felülmúlnom" - folytatta Neymar.
2008 óta csak Messi vagy a Real Madridban - korábban a Manchester Unitedben - játszó Cristiano Ronaldo volt az év játékosa, illetve érdemelte ki az Aranylabdát. Az argentin 2009 és 2012 között sorozatban négyszer nyert, a portugál pedig 2008-ban és 2013-ban győzött. 2010-től a két díjat összevontan ítélik oda.
Az idei teljesítmények alapján is Messi és Ronaldo került a legjobb három közé, valamint a világbajnok német válogatott és a Bayern München kapusa, Manuel Neuer.
Győztest a szövetségi kapitányok, a válogatottak csapatkapitányai, illetve újságírók szavazatai alapján a nemzetközi szövetség január 12-i gáláján hirdetnek.