Hét izraeli arabot vettek őrizetbe és helyeztek vád alá, amiért állítólag létrehozták az Iszlám Állam dzsihadista csoport első izraeli sejtjét, és támadásokra készültek az országban - közölték vasárnap a jeruzsálemi hatóságok.
A Sin Bét belbiztonsági szolgálat szerint a sejt tagjai találkozóikon a dzsihadista ideológiát fejtegették, Molotov-koktélokat készítettek és bárányokon gyakorolták a lefejezést, amit embereken is végre akartak hajtani. A vád szerint fegyvereket is megpróbáltak beszerezni, és merényletet akartak elkövetni egy izraeli tiszt ellen. Az illetőket még tavaly novemberben és decemberben vettek őrizetbe.
Az igazságügyi minisztérium szerint a hét férfit illegális csoporthoz tartozással, terrorizmus támogatásával és külföldi ügynökökkel való kapcsolatfelvétellel vádolják. A vádlottak ártatlannak vallották magukat, bár a Sin Bét azt állította, hogy korábban nyomozóiknak beismerték, támadásokra készültek.
A Sin Bét január 4-én arról számolt be, hogy az Izrael által megszállva tartott Ciszjordániában már feloszlatott egy, az Iszlám Államhoz köthető terrorista sejtet. Izrael területén azonban a vasárnap nyilvánosságra hozott ügy az első eset, amelyben az Irakban és Szíriában jelentős területeket birtokló szélsőségesekhez tartozással vádoltak embereket.
Bár az izraeli arabokra nem jellemző a fegyveres erőszak, a Sin Bét szerint a mostani ügy azt jelzi, hogy fennáll a veszélye, hogy radikalizálódnak. A belbiztonsági szolgálat szerint 30 izraeli arab harcolhat jelenleg Szíriában az Iszlám Állam oldalán.