Europa Nostra-díjat nyert a Zeneakadémia

zeneakadémia
Vágólapra másolva!
Europa Nostra-díjat nyert a kulturális örökség megőrzésének kategóriájában a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem. Az európai kitüntetést négy kategóriában összesen 28 projekt kapta meg, a nyerteseket kedden hirdették ki.
Vágólapra másolva!

A zsűri a Zeneakadémia Liszt Ferenc téri épületének felújítását a legjobb helyreállítási gyakorlatok kiemelkedő példájaként értékelte - olvasható a díj honlapján.

Az összegzés szerint a Zeneakadémia felújítása egyáltalán nem volt egyszerű feladat. Az épület különleges példája a szecessziónak, amely a pompát innovatív funkcionális megoldásokkal párosítja.

A zenei előadások tekintetében a ma érvényes nemzetközi elvárások ugyanakkor összehasonlíthatatlanul magasabbak, mint 1904-ben voltak, és a szükséges új technológiákat az értékes korabeli környezetbe kellett behelyezni. A zsűri indoklása szerint az eredmény kimagasló lett.

A megújult Zeneakadémia Fotó: Pályi Zsófia - Origo

A Zeneakadémia felújítása 2011. augusztus 29-én kezdődött meg többek között Magyari Éva, Pazár Béla és Potzner Ferenc tervei szerint.

A rekonstrukció célja nemcsak a műemlék épület értékeinek helyreállítása volt az eredeti tervek, leírások, archív fotók alapján, hanem a magas színvonalú oktatás mellett a hangversenyélet, a zenei központ funkció korszerű kiszolgálásának lehetővé tétele is.

A rekonstrukció célja nemcsak a műemlék épület értékeinek helyreállítása volt Forrás: Zeneakadémia

Az épület a pincétől a padlásig megújult, teljesen akadálymentessé tették, és háromezer négyezetméter új terület is létesült a pinceszint és a tetőtér átalakításával, az udvar lefedésével.

A felújított épület 2013. október 22-én nyílt meg.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!