A konyhafőnök-ben már csak négyen vannak versenyben, az egyik továbbjutó, Farkas Mózes pedig tőlünk is megkapta a zöld nyilat. A műsor ugyanis a 18–59-es célcsoportban az este legmagasabb közönségarányát hozta, 25,4 százalékkal zárt, a nézőszámot tekintve pedig harmadik lett, a hatvan alatti magyarok közül 491 ezren figyelték az aktuális adást.
A hegyomlás méretű Steve Austinnak nem nagyon mertünk volna piros nyilat adni, de nem is volt rá szükség, miután a főszereplésével készült Speciális alakulat eléggé felhúzta a Film+-t az este végére. 8,9 százalékos közönségarányt hozott – ez volt a csatornán a főműsoridő legjobb eredménye –, a Film+-t pedig a második legnépszerűbb csatornává tette.
A Sherlock és Watson eközben csak bukdácsolt a TV2-n,
volt olyan időszak, amikor – az RTL Klubon és a Film+-on kívül – a Cool és a Viasat3 is fölébe kerekedett. Mutatjuk mindezt grafikonon:
Alább látható az a tíz csatorna is, amely a legmagasabb napi átlagos közönségarányt érte el. Az RTL Klub 5,2 százalékpontot vert rá a TV2-re, a Duna TV 3,5 százalékos eredménye pedig csak a hatodik helyre volt elég, ezúttal a Film+ és a Cool mellett a Viasat3 is megelőzte.
A közmédia csatornái közül az M1 és az M2 szerepel még a legjobb tízben,
előbbi 2,1, utóbbi 1,9 százalékkal zárta a napot.
A grafikonokon a közönségarányt százalékosan ábrázoltuk. Ennek a rövidítése SHR%. Azt meséli el, hogy az adott célcsoport éppen tévét néző tagjainak hány százaléka nézi a műsort. Minél nagyobb ez a szám, annál jobban örülnek a műsorkészítők és a csatorna vezetői.
Az oszlopdiagramon a tíz legmagasabb közönségarányt elérő csatornát mutatjuk. Mivel a három nagy országos televízió: az M1, a TV2 és az RTL más-más célcsoportot preferál, ezért mi is három mutatószámot használunk. A teljes lakosság a közmédia számára, a 18–49 éves kereskedelmi célcsoport – főleg főműsoridőben – az RTL-nek, míg a 18–59 évesek csoportja a TV2-nek fontos.
Ha kíváncsi arra, hogy a Nielsen hogyan méri a tévétársaságok nézettségét, akkor kattintson ide.