Az egyesület szakértővel vizsgáltatta meg a számlákat és arra jutottak, hogy azok legalább nyolc helyen törvényt, jogszabályt vagy helyi rendeletet sértenek.
Szerintük a számlakép "rezsibox" része formailag, tartalmilag és a konkrét költségtételek esetében is hibás. A szolgáltató már lezárt időszakra is állított ki előleg számlát olyankor, amikor nem is volt fűtés. A számlák így együttesen 2,5 hónapra vonatkoztak. Az egyesület szerint a probléma 27 ezer szegedi háztartásban jelentkezhet. Arra kérik az érintetteket, hogy ha eredménytelenül reklamálnak a szolgáltatónál, panaszukkal forduljanak a fogyasztóvédelemhez.
Az Origo egy szegedi érintettől úgy értesült, hogy bár sokan meglepődtek a rövid időn belül érkezett két számlán, de azokat alaposan elolvasva kiderül, hogy a Szegedi Hőszolgáltató Kft. elszámoló számlája után a rendszert a továbbiakban működtető IKV Zrt. Távhő Üzletága adott ki előleg számlát. Az előleget a következő havi számlákban írják majd jóvá, így az ijedtségen túl egyetlen fogyasztót sem ér hátrány.