A kínai állami média beszámolója szerint, mint utóbb kiderült, a tüntetések részvevői, akiknek fényképei transzparenseikkel láthatók voltak a világhálón és a nemzetközi médiában,
többnyire panaszos, petíciós ügyekben működtek közre,
de előfordult, hogy ügyvédek ellen indult eljárásoknál, azok védelmében, vagy - a tárca tájékoztatása szerint - jogvédők oldalán hangoztatták "megrendelt" véleményüket.
A minisztériumi közlemény szerint megrendelőik a bírókat, a bírósági eljárást akarták befolyásolni. A feladatuk változó volt, vagy csendben ültek, vagy kiáltoztak, transzparenseket tartottak a magasba, illetve fényképeket töltöttek fel a közösségi médiába.
A szervezők feje egy 54 éves férfi, Csaj Jan-min volt, aki a rendőrség szerint csak tavaly kilenc nagyobb szabású demonstrációt szervezett. Lebukását a legutóbbi tüntetéshullámnak köszönheti, amelyet az váltott ki, hogy az idén májusban egy rendőr lelőtt egy Hszü Csun-ho nevű férfit az északkelet-kínai Szujhua vasútállomásán. Az ügyészek igazolva látták a jogos fegyverhasználatot, mivel a férfi megpróbálta megszerezni a fegyverét.
Egy pekingi ügyvédi iroda munkatársa, illetve a feleség megbízásából Csaj öt demonstrációt tervezett az áldozat ártatlanságának bizonyítása. A legutóbb június közepén, a vejfangi városi bíróság előtt a tömeg feliratokat tartott magasba, amelyeken az állt, hogy
az "embereknek joguk van az igazságszolgáltatás ellenőrzésére",
vagy hogy "Hszü nem bűnös!" Egy másik alkalommal egy Li nevű nőnek az volt a feladata, hogy a vasútállomáson olyan felirattal vonuljon fel-alá, hogy "panaszos vagyok, lőjetek le".
Az áltüntetők fejenként ezer jüant (44 ezer forint) kaptak, de a szervezők egy szeminárium összehívását is vállalták a témában 70 ezer jüanért (3 millió forint), amelyből 14 ezer jüan (620 ezer forint) Csaj markát ütötte. Külön kártérítésre számíthattak azok a tüntetők, akiket a hatóságok őrizetbe vettek.
Csaj nyolc tartományban mozgósította a demonstrálókat. Liu Csin-csün ügyvéddel együtt őrizetben van. Az ügyben még folyik a nyomozás, a Hszinhua hírügynökség által ismertetett minisztériumi közlemény szerint a szervezők sajnálatukat fejezték ki és bocsánatot kértek tetteikért.