Lovrencsics Gergő, Kádár Tamás, valamint Holman Dávid és poznani társaik a két héttel ezelőtti első körben gól nélküli döntetlent játszottak a portugál Belenenses lengyelországi vendégeskedése alkalmával, és most az I csoport élén álló, a nyitófordulóban a Fiorentina otthonában 2-1-es sikert arató Basel stadionjában lépnek pályára.
A B csoportban két olyan együttes csap össze Liverpoolban, amely egyformán foglalkoztat magyar válogatott játékost.
A nyitókörben a Rubin Kazanyt otthon legyőző Sion látogat a Vörösökhöz, akik Bordeaux-ban játszottak 1-1-es döntetlent két héttel ezelőtt. A Liverpoolban Bogdán, a Sionban pedig Vanczák volt cserepados az első meccseken, a magyar kapus azonban azóta a negyedosztályú Carlisle United ellen tizenegyes-párbajban megnyert Ligakupa-találkozón bizonyított Brendan Rodgers vezetőedzőnek, a büntetők közül ugyanis hármat védett ki. Angol sajtóértesülések szerint
Bogdánnak van esélye arra, hogy bekerüljön a kezdőbe, kiszorítsa Simon Mignolet-t.
A Sionnak tagja Mervó Bence is, ám ő egyelőre nem került tűzközelbe a svájci csapatnál.
A magyar válogatott csatár Nikolics Nemanját foglalkoztató Legia Warszawa ezúttal az olasz Napolit fogadja, és javítania kellene, mivel az első fordulóban 1-0-s vereséget szenvedett a dán Midtjylland vendégeként.
Európa Liga, csoportkör, 2. forduló:
G csoport:
Rosenborg (norvég)-Dnyipro (ukrán) 19.00
Lazio (olasz) - Saint-Etienne (francia) 19.00
H csoport:
Besiktas (török)-Sporting Lisboa (portugál) 19.00
Lokomotiv Moszkva (orosz)-Skënderbeu (albán) 19.00
I csoport:
Belenenses (portugál)-Fiorentina (olasz) 19.00
Basel (svájci)-Lech Poznan (lengyel) 19.00
J csoport:
Karabag (azeri)-Anderlecht (belga) 19.00
AS Monaco (francia)-Tottenham Hotspur (angol) 19.00
K csoport:
Sparta Praha (cseh)-APOEL (ciprusi) 19.00
FC Schalke 04 (német)-Aszterasz Tripolisz (görög) 19.00
L csoport:
FC Augsburg (német)-Partizan Beograd (szerb) 19.00
AZ Alkmaar (holland)-Athletic Bilbao (spanyol) 19.00
A csoport:
Celtic Glasgow (skót)-Fenerbahce (török) 21.05
Molde (norvég)-Ajax Amsterdam (holland) 21.05
B csoport:
Rubin Kazany (orosz)-Girondins Bordeaux (francia) 21.05
FC Liverpool (angol)-Sion (svájci) 21.05
C csoport:
FC Krasznodar (orosz)-Kabala (azeri) 21.05
PAOK (görög)-Borussia Dortmund (német) 21.05
D csoport:
FC Brugges (belga)-Midtjylland (dán) 21.05
Legia Warszawa (lengyel)-Napoli (olasz) 21.05
E csoport:
Dinamo Minszk (fehérorosz)-Rapid Wien (osztrák) 21.05
Villarreal (spanyol)-FC Viktoria Plzen (cseh) 21.05
F csoport:
Olympique Marseille (francia)-Slovan Liberec (cseh) 21.05
Braga (portugál)-Groningen (holland) 21.05