Vágólapra másolva!
A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, Dzsudzsák Balázs szerint ha a csapat a norvégok elleni pótselejtezőn látott küzdőszellemmel lép pályára a jövő évi, franciaországi Európa-bajnokságon is, akkor bárki ellen lehet esélye.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) honlapjának nyilatkozva Dzsudzsák Balázs azt mondta: örülhetnek, hiszen nem a legerősebb csoportba kerültek szombaton, amikor Portugáliával, Ausztriával és Izlanddal sorsolták azonos négyesbe a magyar csapatot Párizsban.

"Ettől függetlenül nem érdemes belemenni az esélylatolgatásba.

a portugálokon kívül nincsen olyan csapat köztük, amely tele lenne tűzdelve világsztárokkal" - szögezte le Dzsudzsák. Hozzátette, reálisan nézve mindhárom csoportellenfél előrébb tart a magyaroknál.

Dzsudzsák nem latolgat Forrás: AFP


A csapatkapitány hangsúlyozta, a magyarok számára óriási lehetőség a franciaországi tornán való szereplés, és ki kell hozniuk a meccsekből a legtöbbet, de közben

fontos, hogy meg tudják élni, hogy az Eb-n lépnek pályára.

"Az a fontos, hogy júniusra az egész csapat csúcsformába kerüljön, és akkor remélhetőleg sikerül meglepetéseket okoznunk" – mondta a török Bursaspor légiósa.

Fiola aláírta volna

Fiola Attila, a válogatott és a Puskás Akadémia jobbhátvédje úgy fogalmazott: jó csoportba került a válogatott, alighanem előzetesen sokan aláírták volna ezt a beosztást.

"Az első két kalapból azt a két válogatottat kaptuk, amelyiket szerettük volna, a negyedik kalapos ellenfelet,

Aki reálisan látja az erőviszonyokat, az tisztában van azzal is, hogy mindhárom csoportellenfél nagyon erős, és a selejtezőkben ezt mindannyian be is bizonyították" – mondta Fiola.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!