Gyilkosság történt kedd hajnalban Szegeden, egy kocsmában. Az emberölés gyanúsítottját már el is fogták a rendőrök. A Londoni körút egyik vendéglátóhelyén a rendőrök gyanúja szerint egy 24 éves férfi szúrt le egy embert hajnali három óra előtt.
A férfi nem jutott messzire:
a rendőrök két órán belül elfogták a városban.
Budapesten is késsel gyilkoltak az éjjel. Hétfőn 22 óra 10 perc körül a XIII. kerületben, a Szent László utca egyik lakásában egy férfi összeveszett ismerősével, akit végül egy késsel megszúrt. Az áldozat olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
A kiérkező rendőrök a helyszínen elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit.