Több mint 24 órás munkával eloltották a tűzoltók a szegedi Délép ipari parkban, egy hulladékhasznosítással foglalkozó cég telephelyén vasárnap keletkezett tüzet.
Molnár Krisztina, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője azt mondta, hogy a tűzoltók az utómunkákat is befejezték, csupán az érintett cég két dolgozója őrzi a helyszínt éjszaka.
A Csongrád Megyei Kormányhivatal korábbi tájékoztatása szerint a vasárnap délután keletkezett tűz okozta légszennyezés minden összetevő esetében messze a határérték alatt maradt.
Bár városszerte érezhető volt az égett gumi szaga,
ez nem jelentett a lakosság számára tényleges veszélyt.
A kormányhivatal szakemberei által végzett helyszíni szemlén megállapították, hogy a telephelyen 900 négyzetméteren vegyes,
városi lomtalanításból származó hulladék, valamint mellette mintegy 300 négyzetméteren gépjárműgumi-hulladék gyulladt meg.
Azt hatósági eljárás fogja tisztázni, történt-e valamilyen mulasztás, és szükség van-e további levegőtisztaság-védelmi vagy hulladékgazdálkodási hatósági intézkedésre.