Nem meglepő, hogy a legtöbb esemény az átigazolási piacon mindig hiperaktív, évről évre csúcsokat döntő Premier League-ben zajlott.
Manchester United
Hivatalossá vált, amit korábban is sejteni lehetett, José Mourinho lett a Manchester United managere. A portugál edző három évre írt alá, de a szerződésében szerepel egy olyan opció, hogy akár 2020-ig is meghosszabbítható. Mourinho azt a Louis van Gaalt váltja, akivel az ötödik helyen zárt a MU, amely így a BL helyett csak az Európa Ligában indulhat. Ez mindenesetre nem riasztotta el a sztárokat a klub környékéről.
Bejelentésekor Mourinho azt modta, négy kulcsposzton szeretné megerősíteni az együttest, és három igazolást már tető alá is hozott: Zlatan Ibrahimovic újra együtt dolgozhat kedvenc edzőjével, a Borussia Dortmundtól érkezett az örmény Henrih Mhitarjan – a 27 éves középpályásért egybehangzó sajtóértesülések szerint 42 millió eurót fizettek –, és a MU-t erősíti jövőre a 22 éves középhátvéd, Eric Bailly, aki a Villarrealtól érkezett.
Manchester City
A MU városi riválisához, a Cityhez megérkezett Pep Guardiola, aki első interjúját Noel Gallaghernek adta.
Liverpool
Jürgen Klopp bebetonozta magát Liverpoolban. Bár majd csak 2018-ban járt volna le Klopp szerződése, a Liverpool tulajdonosai mégis úgy döntöttek, hogy „az elmúlt kilenc hónapban tapasztalt nagyszerű fejlődés” fényében új, immár hat évre, 2022-ig szóló kontraktust ajánlanak a német szakembernek.
Klopp a piacon sem tétlenkedett: 30 millió fontért megszerezte Sadio Manét – ő az ötödik játékos az elmúlt három szezonban, akit a Southamptonból igazol a Liverpool: korábban Dejan Lovren, Rickie Lambert, Adam Lallana és Nathaniel Clyne érkezett.
Emellett Klopp jelezte: nem tart igényt a továbbiakban Mario Balotelli szolgálataira.
Tottenham
A 22 éves holland válogatott csatár, Vincent Janssen 2020-ig szóló szerződést kötött a klubbal. A támadó a 2015/2016-os idényben 34 bajnokin 27 gólt szerzett, ezzel megszerezte a holland gólkirályi címet.
West Ham
Az Eb-n nagyot futó Dimitri Payet csapata ingyen csaklizta el a Valenciától az algériai válogatott szélsőt, Sofiane Feghoulit.
Middlesbrough
A Barcelona és a Manchester United egykori kapusa, Victor Valdes a Premier League-be feljutó Middlesbrough-ban folytatja pályafutását Aitor Karanka vezetőedző hívására.
Crystal Palace
Három évvel azután, hogy bejelentette visszavonulását a rákkal küzdő Sztilian Petrov, újra a Crystal Palace-szal edzett, sőt a 37 éves játékos pályára is lépett az osztrák GAK 1902 elleni edzőmeccsen, amelyet 8–0-ra nyertek az angolok.
Swansea
Egy amerikai befektetői csoport Jason Levien és Steve Kaplan vezetésével 60 százalékos részesedést vásárolt a Swansea-ban, de a klub egyelőre nem kezdett vad költekezésbe.
Southampton
A korábban a Nice-nél szép sikereket elérő Claude Puel lesz a Southampton új managere, miután a sikeredző Ronald Koeman az Evertonhoz távozott.
Internazionale
A kínai Suning Holdings Group 68,55 százalékos részesedést vásárolt az Interben. Egyelőre sem a kispadon, sem a csapat keretében nem voltak nagy változások.
Juventus
A Barcelona jobbhátvédje, a 33 éves Dani Alves az olasz bajnoknál folytatja pályafutását. A Juventus a nyáron megszerezte a Roma középpályását, Miralem Pjanicot is, és harcban állnak annak a Juan Cuadradónak a megtartásáért, aki a Chelsea játékosa, és csak kölcsönben futballozott Torinóban.
AC Milan
Az AC Milan együttese szerződtette Vincenzo Montellát, a korábbi 20-szoros válogatott csatár eddig a Catania (2011–2012), a Fiorentina (2012–2015) és legutóbb a Sampdoria (2015–2016) edzője volt. A milánóiak 1,1 millió euróért vásárolták ki a genovai szerződéséből, a Corriere della Serra úgy tudja, a szakember két évre írt alá, és 2,3 millió eurót keres majd.
Lazio
Az argentin edző, Marcelo Bielsa alig néhány nappal a kinevezése után távozott is az SS Lazio labdarúgócsapatától. Per lesz a dologból, nagyon úgy néz ki.
Barcelona
Messi és az apja is 21 hónap börtönt kapott adócsalásért. Az ítélet szerint három év alatt mintegy 4 millió eurót rejtettek el az adóhatóság elől, börtönbe vonulniuk azonban nem kell. A klub eközben kampányt hirdetett a játékos támogatására.
Az átigazolási piacon is volt mozgás: a katalánok megszerezték a francia válogatott Samuel Umtitit.
Rajta kívül egy másik francia, a Paris Saint-Germain védője, Lucas Digne is Barcelonában folytatja a pályafutását.
Real Madrid
A Juventus megerősítette, hogy a Real Madrid érvényesíti opciós jogát, és visszavásárolja az olasz klubtól korábbi támadóját, Alvaro Moratát. Az olasz klub 2014-ben igazolta le a spanyol válogatott támadót, akkor a torinói klub 20 millió eurót fizetett érte. A két klub közötti megállapodásnak azonban volt egy olyan záradéka, amely szerint a Real Madrid a 2015/16-os, illetve a 16/17-es bajnokság végén alku nélkül 30 millióért visszavásárolhatja Moratát.
A szurkolókat viszont az átigazolási piac helyett egy másik kérdés tartja lázban. Egyelőre nincs hivatalos információ arról, hogy milyen sérülést szenvedett Cristiano Ronaldo a vasárnapi Eb-döntőn, de egyre több oldal számol be arról, hogy súlyosabb az eset, mint azt a helyszínen gondolhatták. A Real Madrid körüli ügyekkel foglalkozó Managingmadrid.com című oldal úgy tudja, hogy Ronaldónak részleges elülső keresztszalag-szakadása van, ami miatt akár négy-öt hónapot is ki kell majd hagynia.
Sevilla
A Sevilla két évre szerződtette az argentin Jorge Sampaolit, aki tavaly Copát nyert a chilei válogatottal, és először próbál szerencsét Európában. „Nagy felelősség és izgalom elfogadni egy ilyen ajánlatot, de bízom bennem, hogy megfelelek a szurkolók elvárásainak. Egy dolgot ígérhetek, mindig a támadófutball híve leszek” – nyilatkozta.
Bayern München
Egy nap két játékosra összesen 70 millió eurót vert el a Bayern München. Érdekes módon ugyanannyiba kerültek, pedig az egyik egy 27 éves német világbajnok, a másik meg egy, az Eb előtt még ismeretlen portugál tinédzser. A bajorok 35 millió euróért szerződtették a Borussia Dortmund játékosát, Mats Hummelst, és ugyanennyit fizettek a Benfica 18 éves középpályásáért, Renato Sanchesért.
Szintén a klubhoz köthető hír, hogy Carlo Ancelotti a Chelsea, a Paris Saint-Germain és a Real Madrid után a Bayernnél is együtt dolgozik majd segítőjével, Paul Clementtel, emellett távozik a klubtól a sportigazgató, Matthias Sammer, aki egészségügyi okokkal indokolta döntését.
Borussia Dortmund
Thomas Tuchel csapata megszerezte a friss Európa-bajnok Raphael Guerreirót a Lorient-től, és szintén náluk folytatja a Barcelonától érkező középső védő Marc Bartra, a Bayerntől megszerzett középpályás Sebastian Rode és a francia csodatini, a Rennes-től érkező jobbszélső Ousmane Dembélé is.
Paris Saint-Germain
A francia bajnok Paris Saint-Germain bejelentette, hogy Unai Emery váltja Laurent Blanc-t a vezetőedzői poszton. A 44 éves spanyol szakember vezetésével a Sevilla az elmúlt három idényben megnyerte az Európa Ligát, de a baszk származású tréner – aki játékosként javarészt a másodosztályban – június 12-én lemondott. Előzőleg a Szpartak Moszkva és a Valencia kispadján ült. Blanc a L'Equipe szerint 22 millió eurós végkielégítést kap a PSG katari tulajdonosától. Az 50 éves edző az elmúlt három idényben háromszor lett bajnok és kétszer nyert Francia Kupát a párizsiakkal, de a Bajnokok Ligájában mindháromszor a negyeddöntőben búcsúzott.
Sanghaj SIPG
Kínai rekordot jelentő 55 millió euróért szerződik a Sanghaj SIPG klubhoz Hulk, a brazil válogatott labdarúgója. A 29 éves támadó a Zenitet hagyja el négy idény után, az orosz csapat – amelyhez 2019-ig kötötte – kedden megerősítette a légiós távozását. A Givanildo Vieira de Sousa néven született futballista edzője a svéd Sven-Göran Eriksson lesz majd.
Shandong Luneng
Graziano Pellé, az olasz válogatott labdarúgója az angol Southampton csapatától a kínai Shandong Lunenghez szerződött. Az átigazolásról szóló közleményben a Southampton nem árulta el, mekkora összegért vált meg a 30 éves csatártól. A brit sportsajtó értesülései szerint a kínaiak 13 millió fontot (4,7 milliárd forint) fizettek.