185 millió euró. Ennyit költött a Manchester United az átigazolási piacon idén nyáron
Paul Pogba, Henrih Mhitarjan és Eric Bailly megszerzésére.
Ha ehhez még hozzávesszük, hogy az új edző, José Mourinho még Zlatan Ibrahimovicot is a keretben tudhatja, akkor megértjük, miért elégedetlenkednek a MU-szurkolói, hogy csapatuk hét forduló alatt 21 helyett csak 13 pontot gyűjtött, és ezzel a hatodik helyet foglalja el a tabellán.
A topligákban ez a 13. idénye a Special One-nak, és hét meccs alatt kétszer volt aktuális csapatának kevesebb pontja, mint most: 2012-2013-ban, utolsó madridi évében 11 pontot sikerült összekaparni, tavaly a Chelsea-vel pedig csak nyolcat,
decemberben meg is köszönte neki a munkáját Roman Abramovics, a londoniak tulajdonosa.
Első chelsea-s időszakában szintén egy gyászos rajt okozta a vesztét, akkor már hat meccs után kivágta Abramovics, miután csak 11 pont került a zsákba. A másik véglet a 2005-2006-os bajnokság volt, amikor a Chelsea hétből hét győzelemmel kezdett, a 2014-2015-ös szezonban pedig a 21 pontból 19-et sikerült betakarítani az első hét fordulóban -
mindkét esetben bajnok lett a Chelsea.
A debütáló éveket tekintve a mostani a legrosszabb: a Chelsea-nél az első korszakot 17, a másodikat 14 ponttal kezdte, az Internél 16, a Realnál 17 pont jött össze indulásként. A Unitednél egyelőre nem pánikolnak, a csapat hátránya öt pont az éllovas Manchester City mögött, de van még 31 forduló, úgyhogy fordulhat a kocka.