A Lidl Magyarországon 2004-ben nyitotta meg első logisztikai központját és 12 üzletét, ma pedig már több mint 160 áruháza van és több mint 4000 munkavállalót foglalkoztat. A cég termékeinek közel 60 százalékát magyar beszállítóktól szerzi be. Az új bolt a VIII. kerületben nyílik október 20-án vagyis csütörtökön reggel.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a magyar kiskereskedelmi forgalom növekedése 38 hónapja folyamatosan tart. A kiskereskedelmi forgalom 5,8, naptárhatástól megtisztítva 4,3 százalékkal nőtt augusztusban az előző év azonos időszakához képest.
Az Aldi múlt héten jelentette be, hogy további 50-60 boltot és egy új logisztikai központot építene Magyarországon.
Hiába a plázastop elég sok kereskedelmi üzletlánc terjeszkedik.
Legutóbb a Praktiker is új áruházat nyitott Budapesten és a Decathlon is egy új üzlettel a Nyugati téren vetett lábat. A Spar is tovább folytatja az expanziót, szeptemberben nyitott új üzletet Szombathelyen.
Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint az év eleji várakozásainál erőteljesebb ütemben nőtt a kiskereskedelmi forgalom az idei első nyolc hónapban, az év egészében 5 százalék körüli emelkedésre számítanak.