A kislány terhes maradt a brutális nemi erőszak után, de nem is tudott róla. A családja hasfájások miatt vitte orvoshoz, ott derült ki, hogy állapotos. Ezután a család petíciót indított, hogy elvetethessék a babát, arra hivatkoztak, hogy nemi erőszak áldozata lett a gyerekük.
Az indiai hatóságok azonban elutasították a kérelmet. A kislány pedig egészen az utolsó időszakig nem tudta, hogy gyereket vár, a szülei ugyanis azt mondták neki, hogy egy nagy kő van a hasában.
Végül ma 2,2 kilogrammal megszülte a kisbabát.
Az újszülött és a kislány is jól vannak. Az orvosok reménykednek abban, hogy a nagyon kis súllyal született csecsemő hamarosan megerősödik, és nem lesznek egészségügyi problémái. A kislány egy elkülönített szobát kap, míg fel nem épül.
A 10 éves anya szülei pedig megkérték a kórházat, hogy fogadják örökbe az újszülöttet.
Az orvosok az indiannewsnak elmondták, hogy a kislány terhessége hatalmas kockázatokkal járt. A szülés sikerén egy egész csapatnyi orvos dolgozott.