Leonardo 2012 és 2014 között volt a Ferencváros futballistája, ahol kivételes technikai képzettsége, élményszámba menő gólpasszai és góljai mellett rendszerint lobbanékony természetével hívta fel magára a figyelmet. Leonardo kedden csatlakozott az OTP Bank Ligában a 7. helyen álló borsodiakhoz, ahol Bódog Tamás vezetőedző nagyon udvariasan nyilatkozott róla: "Technikailag nagyon képzett játékos csatlakozik a mai napon hozzánk, akiről jókat hallottam" - mondta a szakember.
Leonardo rácsodálkozott a diósgyőri fejlesztésekre, edzett háromszor a csapattal, majd fogta magát és elhagyta a várost. A nem feltétlenül megbízhatóságáról híres 34 éves középpályás ahhoz viszont elég időt töltött a klubnál, hogy meggyőzze tudásáról Bódog Tamást.
„Korábban jókat hallottam Leonardóról, és én is kíváncsi voltam rá a saját szememmel, ezért bólintottam rá, amikor edzéslehetőséget kért Diósgyőrben. Az elmúlt napokban igazolta jó hírét, amennyiben úgy alakul, hogy a posztján erősítésre lesz szükségünk, akkor tudjuk, kihez forduljunk" - mondta Bódog a holland játékmester távozása után.