Ezzel összefüggésben emlékeztetett arra, hogy a becslések szerint
200 ezer kiskorú rekedt a térségben 2013 óta.
A Bassár el-Aszad szíriai elnök erői által 2013 óta ostromlott Kelet-Gúta 400 ezer lakosa nagyon nehéz körülmények között él, élelmiszer- és gyógyszerhiány sújtja őket.
Az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban az év eleje óta szintén több tucat gyerek és nő halt meg vagy sebesült meg a harcok miatt - hangsúlyozta az UNICEF szíriai képviselője, aki hozzátette, hogy becsléseik szerint
közel 100 ezer civil menekült el a térségbeli fegyveres konfliktus elől
az elmúlt hetekben.
Idlíb tartományt és székhelyét különböző felkelő csoportok, köztük szélsőséges erők ellenőrzik 2015 óta, amelyek a kormányerők elleni harc mellett egymással is vetélkednek a hatalomért. Az egyik legjelentősebb erőt a Haját Tahrír as-Sám (HTS) nevű fegyveres szervezet képviseli, élén a Dzsabhat Fatah es-Sám dzsihadista csoporttal, amely korábban an-Nuszra Front néven az al-Kaida szíriai ágaként volt ismert.