A mesterségesen telepített erdők is fokozzák a globális felmelegedést

erdő
A legújabb kutatási eredmények rámutatnak, hogy sokkal körültekintőbben kell kiválasztani az erdősítésre szánt fafajokat
Vágólapra másolva!
Egy átfogó kutatási projekt konklúziója szerint Európában az 1750 óta ültetett fák többnyire inkább növelték sem mint csökkentették a globális felmelegedést. Az ok a nem megfelelő fafajok telepítésében, és a helytelen erdőgazdálkodásban keresendő.
Vágólapra másolva!

Nem csak azon múlik, mekkora területet borít erdő

Egy friss tanulmány szerint az 1750-es évek óta ültetett fák növelték a globális felmelegedést, mert a széleslevelű fajokat többnyire tűlevelűekre - például fenyőre - cserélték. A tűlevelű fák jóval sötétebbek, ezért több hőt nyelnek el, mint például a tölgy, vagy nyírfa. Európa zöld lombozata 1750 és 1850 között drámai mértékben összezsugorodott, ebben az időszakban a természetes erdőterület 190.000 km2 - re csökkent.

Ködben úszó fenyőerdő Észtországban, Forrás: AFP/Focus Database

A 18. század második felétől kibontakozó ipari forradalom, valamint a hajóépítés faigénye miatt

jelentősen csökkent az őshonos fajokból álló erdők területe.

Ironikus módon a fosszilis fűtő és üzemanyagoknak, különösen a szénnek a 19. század elejétől rohamosan növekvő felhasználása jelentősen visszavetette a faanyaag iránti keresletet, így Európa erdőterülete 1850-től napjainkig 386.000 km2 - re növekedett.

A 19. század elejétől - az ipari forradalom, illetve a gőzgépek elterjedésének hatására- megnőtt a fosszilis fűtőanyagok, a szén iránti kereslet Forrás: Picasa

Az erdők jelenleg 10 %-kal több nagyobb területet fednek le, mint közvetlenül az ipari forradalom előtti időkben.

Megdöbbentő eredménnyel járt a modellvizsgálat

A régmúltban a fák még vadon nőttek, de

a modern világban az európai faállomány 85%-a már emberi telepítés eredménye.

Az elmúlt 150 évben elsősorban a gyorsabban növekvő és kereskedelmi szempontból értékesebb fafajokat, például skót fenyőt, vagy norvég lucfenyőt telepítettek számos területen. Az, hogy a széleslevelű fajok helyett nagy területen tűlevelűeket ültettek, jelentős hatást gyakorolt többek között az albedóra, azaz az erdők fényvisszaverő képességére, és megváltoztatta az evapotranspirációt is.

Forrás: Bakó Gábor

Bár a gyors újraerdősítés önmagában jó dolognak tűnik, mert a fák megkötik a légköri szén-dioxidot, ami különösen fontos a mostani időkben, ám az új tanulmány megkérdőjelezi az eddigi erdősítések egyértelműen pozitív hatását a klímaváltozással kapcsolatban.

A legújabb kutatási eredmények rámutatnak, hogy sokkal körültekintőbben kell kiválasztani az erdősítésre szánt fafajokat Forrás: Pexels

A kutatók egy föld-atmoszféra modell segítségével rekonstruálták az elmúlt 250 év európai erdőgazdálkodásának történetét . A vizsgálat kimutatta, hogy amikor emberi kontroll alá került az erdősítés,

jóval kisebb lett a szén-dioxid elnyelés is a vadon növő természetes erdőségekhez képest.

Az erdők állapotát időről időre monitorozzák a kutatók Forrás: Szőke Viktória/ Magyar Természettudományi Múzeum

A fák iparszerű kivágása és feldolgozása szénfelszabadulással is együtt jár,

ami természetes körülmények között elraktározva maradna az erdő alomban, az elhalt faágakban, és a termőföldben. Dr. Kim Naudts a franciaországi Laboratory of Climate Science and Environment kutatója, a tanulmány vezető szerzője szerint még a napjainkban sokkal tudatosabban és átgondoltabban telepített erdők is kevesebb szenet képesek megkötni és elraktározni, mint az 1750 előtti természetes erdőségek.

Rosszabb megoldássá is válhat az átgondolatlan erdőítés

Dr. Naudts a BBC World csatorna Science in Action műsorában elmondta, hogy a korábbi erdőtelepítésekben a tűlevelűek dominánsá válása Európa-szerte majdnem 0,12 fokkal növelte a felmelegedést, mivel a tűlevelűek sötétebbek, és ezért több hőt nyelnek el, illetve sugároznak ki.

A fenyveseknek kisebb az albedója NPS

A klímaváltozást kezelendő, sok kormány főleg erdősítést, faültetési programokat hirdet meg. Így tesz például Kína is ami „nagy zöld falat" épít, és az erdősítésekkel körülbelül 400 millió hektárt szándékoznak befedni.

A világ mezőgazdasági kormányzatainak azonban sokkal jobban oda kellene figyelni és óvatosabban kezelni a faültetést,

ugyanis egyáltalán nem mindegy hogy milyen fajokkal és milyen módon folyik az erdőgazdálkodás.

Forrás: Scientific Reports

Dr. Naudts úgy véli, elsősorban nem az erdőktől kell várni a megoldást a klímaváltozás jelentette problémákra, hanem a káros anyagok kibocsátását kellene drasztikusan csökkenteni. A friss vizsgálati eredmények azt mutatják, hogy Európa nagy részén a faültetési program bár ellensúlyozza az emissziót, de nem hűti megfelelően a bolygót, különösen nem a tűlevelűekkel végrehajtott erdősítések.

Globális felmelegedés a világon (1900-2100, infografika Forrás: MTI

Európa jelenlegi erdőgazdálkodása ezért inkább hozzájárul a klímamelegedéshez, mint sem csillapítaná azt.

Hibás azt feltételezni, hogy a klímaváltozás hatásai önmagában az erdősítéssel és az erdőgazdálkodással enyhíthetők, kivéve, ha felismerik, hogy csak a gondosan kiválasztott és a legmegfelelőbb fafajokkal végrehajtott erdősítés hozhatja a megfelelő eredményt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!