Ahogy az Origo azt már megírta, lelki terror, csalás, zaklatási és korrupciós botrányok uralják az EASO mindennapjait.
A mérvadó brüsszeli liberális lap, a Politico információi alapján most
felmentették a portugál származású José Carreira-t az igazgatói tisztségből.
Ideiglenes jelleggel utódjának Jamil Addou-t választották, aki eddig a Menekülteket Segítő Alap vezetője volt.
Carreira ellen már 9 hónapja nyomoz az Európai Csalás Elleni Hivatal.
A volt igazgató körül számos furcsa és korrupciógyanús közbeszerzési ügy bukkant fel az utóbbi időszakban.
Az EASO munkatársainak kiszivárogtatott belső levelezéseiből pedig elég lehangoló kép rajzolódik ki a szervezetről.
Ezek alapján nyilvánvaló, hogy
a máltai székhelyű hivatal vezetősége nem tartja tiszteletben a törvényeket és a belső szabályokat sem, emiatt a legjobb alkalmazottak felmondanak.
Emmanuel Maurage, az EASO emberi erőforrásokért felelős vezetője a jogszerűség hiányára hivatkozva áprilisban adta be a felmondását.
Szerinte az ügynökségen belül kémkednek a renitensnek bélyegzett munkatársak ellen, megfélemlítik őket,
hamis bizonyítékokat gyártanak ellenük, aztán ügyvédeket vesztegetnek meg annak érdekében, hogy teljesen lejárassák azokat.
Ezek az ügyek a volt igazgatóhoz kapcsolódtak.
Bjarni Nash, az EASO közbeszerzésekért felelős vezetőjének a nyilvánosságra került mailjében az áll, hogy
a szervezeten belül meghurcolják és terrorizálják őt, csak azért, mert szeretné betartatni a törvényeket.
Ez összefüggésben lehet José Carreira korrupciógyanús közbeszerzéseivel.
Az EASO munkája különösen fontos, legfőbb feladata a 2015-ben kezdődő migrációs válság óta az, hogy
segítse a bevándorlóáradattal megbirkózni képtelen EU-s tagállamokat,
elsősorban Olaszországot és Görögországot.
Ehhez az uniós adófizetők pénzéből rengeteg forrást is kapott.
Míg 2015-ben a szervezet költségvetése 15,5 millió euró volt, ez
tavalyra 69 millió euróra nőtt, ami 22 milliárd forintnak felel meg.
A sorozatos botrányokra a volt igazgató még most sem hajlandó érdemben reagálni.