A banda szállítmányozási cégeket vásárolt fel, amelyekkel nemzetközi fuvarozást vállaltak.
A szállítmányokért
hamis okmányokat bemutató sofőrök jelentkeztek,
akik televíziókat, mosogatógépeket, szárítógépeket, autógumit, műanyag granulátumot, mosóport, kozmetikai termékeket, kávét, édességet, de még gyerekjátékot is loptak így.
Annak érdekében, hogy ne bukjanak le, néhány elcsalt fuvar után
lecserélték a teherautóikat, a hamis papírokat pedig megsemmisítették.
Az Nemzeti Nyomozó Iroda a szlovák hatóságokkal együtt dolgozott az ügyön. Ennek eredményeképpen derült ki, hogy a banda 2012 és 2015 között közel
ötven szállítmányt lopott el, amivel több mint egymilliárd forint kárt okoztak.
Az NNI a nyomozás befejezése után a vádemelési javaslatot elküldte a Gödöllői Járási Ügyészségnek - közölte az ORFK.