A rendezvény célja az volt, hogy felhívják a figyelmet a nők, valamint a gyerekek és az LMBTI-közösség (leszbikusok, melegek, biszexuálisok, transzneműek és interszexuálisok) tagjai ellen Dél-Afrikában elkövetett erőszakos nemi bűncselekmények magas arányára.
Különösen sokan vettek részt a meneteken az olyan nagyvárosokban, mint Fokváros, Durban vagy a főváros, Pretoria.
A feketébe és vörösbe öltözött résztvevők kezében lévő transzparenseken olyan feliratok voltak láthatóak, mint
Az én testem, nem a te bűnügyed helyszíne
vagy "A nők jogai is emberi jogok".
A férfiak támogatásukról biztosíthatták a megmozdulásokat, a menetekben azonban nem vehettek részt.
A helyi sajtó adatai szerint
minden nyolcadik órában meghal egy nő erőszakos nemi bűncselekmény következtében.
A dél-afrikai statisztikai hivatal egy 2017-ben közzétett, 2016-os adatokat tartalmazó tanulmányra alapozott adatai szerint minden ötödik dél-afrikai nő szenvedett már el nemi erőszakot életében.