Egy lila pólóban hozták a bíróságra a férfit, aki a gyanú szerint megölte ismerősét a hétvégén egy fesztiválon Káván.
A kezén bilincs volt, három rendőr kísérte.
Az arcán leginkább ijedtséget láttunk.
Amikor odaléptünk hozzá, hogy megkérdezzük, miért gyilkolt, nem ő válaszolt, hanem az ügyvédje, ő is csak ennyit:
nem mondok semmit, sem én, sem pedig a védencem.
Ők persze, mármint az ügyvéd és a férfi folyamatosan egyeztettek a bíróság folyosóján.
Aztán bementek a tárgyalóterembe, ahol nem sokkal később elrendelték a férfi előzetes letartóztatását.
Erre az ügyészség indítványa szerint azért van szükség,
mert tartani lehet attól, hogy a férfi megszökik, vagy újabb bűncselekményt követ el.
A férfi a bírósági folyosóra a döntés után ugyanolyan ijedten lépett ki, mint ahogy érkezett.
Áldozatát nem csak ismerte, hanem sógorok is voltak. Egészen pontosan a
néhány éve meghalt felesége öccsét gyilkolta meg.
A rendőrség korábbi közleménye szerint a Lecsófesztiválon előbb vitatkozni kezdtek, azután összeverekedtek. Ezután vette elő a férfi a zsebéből a kést, és szúrt.
Úgy tudjuk, a férfi egyszer szúrt, a sógora nyakát találta el.
Információink szerint rengeteg vért vesztett, és a kórházba szállítás közben halt meg.
Ahogy azt korábban megírtuk, a két férfi évek óta egy udvarban lakott, de jó ideje rossz kapcsolat volt köztük.