Egy szemtanú azt mondta, hogy a hídon sétálva hallotta meg a kiabálást.
Mire odaértem, hogy segítsek, a fiú keze tiszta vér volt, a támadó kezében pedig ott volt egy bicska, és fenyegetőzött, hogy megöli a fiút. A támadó húga a könyökén sebesült meg. Valószínűleg úgy történhetett, hogy próbálta védeni szerelmét. A srác viszont a kezével védekezett, eközben érte a késszúrás, talán kétszer is. Neki elég komolyan vérzett a keze."
A két vérző fiatal elfutott, a szemtanú pedig utánuk ment, hogy segítsen nekik, és mentőt hívott. Ezalatt a támadó összeszedte a holmijait, majd elszaladt az autók között.
"Egy másik szemtanú utána futott, de sajnos a házak között elég sötét van, így eltűnt" – tette hozzá a fiataloknak segítő szemtanú.
Az eset után a fiú anyja megírta a történetet a Facebookon. Még egy fotót is posztolt a késelésről, ugyanis pontosan tudta, hogy
fia barátnőjének nővére támadt rá a szerelmespárra.
A fiú anyja most attól fél, a késelő feljelenti őt. Nem alaptalanul. Az anya posztja alá sokan írtak hozzászólást. Többen azt, hogy a 21 éves lány meglopta őket, vagy éppen a társaságukban lopott egy bevásárlóközpontból. De akadt olyan is, aki azt mesélte el, hogy egy buliban olyan cigit kapott a lánytól, amitől kórházba került.
Mindezek után maga a késelő is hozzászólt a poszthoz, azt sérelmezve, hogy húga már három hete nem megy haza, amiért az anyjuk folyamatosan sír.
Egy 16 éves kislány nehogy már el tudja dönteni, hogy neki mi a jó, a 18 éves barátjával egyetemben. Lépnem kellett, a testvéremet akartam megvédeni"
– írta a fiatal nő.
Azt is hozzátette, hogy ő senkit sem akart bántani, legfőképpen a testvérét nem.
A lány ellen eljárás indult.