Gyerekeket erőszakolhatott meg egy muszlim hitszónok

Faiz-ul-Aqtab Siddiqi
Vágólapra másolva!
Faiz-ul-Aqtab Siddiqiről derült ki, hogy kiskorúakkal fajtalankodott. Nyomozást indított a brit rendőrség, miután a holland De Telegraaf után a brit sajtó is részletesen foglalkozott azzal, hogy a szigetország legnagyobb saría-bíróságát működtető hálózatának a feje, Faiz-ul-Aqtab Siddiqi kiskorúakat erőszakolt meg.
Vágólapra másolva!

Két nő állítja azt, hogy a nagy befolyással rendelkező, pakisztáni születésű muszlim hitszónok először

akkor kezdte őket bántalmazni, mikor még csak 11-12 évesek voltak

és éveken át folytatta szörnyű tevékenységét - derül ki a 888.hu sajtószemléjéből.

A jelentések szerint a rendőrség már ki is hallgatta a hitszónokot a kilencvenes években történt ügyekkel kapcsolatban.

Az iszlám-tanokat hirdető pakisztáni migráns amúgy egy

nagy kiterjedésű hálózatot vezet Nagy-Britanniában, mely saría-bíróságokat üzemeltet.

Itt a muszlim közösség tagjai rendezhetik le vitás ügyeiket. Természetesen a döntéshozatal nem a nemzetközi szabályok szerint zajlik,

minden ítéletet az ősi, elnyomó iszlám jog, a saría alapján hoznak meg.

Nagy-Britanniában rengetegen panaszkodnak arra, hogy engedélyezik az ilyen intézményeket, hiszen itt súlyosan elnyomják a nőket és csorbítják az alapvető emberi jogokat.

Siddiqi tagadja, hogy megerőszakolta volna a két holland állampolgárságú nőt.

– mondták az áldozatok.

A West Midlands-i rendőrség szóvivője annyit közölt csak, hogy egy 51 éves, Nuneatonban élő férfit hallgattak ki, a nyomozást azonban tovább folytatják.

Faiz-ul-Aqtab Siddiqi amúgy egy iszlám tanintézményt is üzemeltet Warwickshire-ben.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!