A most 26 éves egyetemista 2016 februárjában ismerőseivel ivott az egyik szegedi kocsmában, éjfél körül itt találkozott azzal a férfival, akinek később kést döfött a torkába. Együtt ittak, beszélgettek, a szemtanúk szerint nem veszekedtek.
Órákkal később egyszer csak a fiatal fiú benyúlt a zsebébe, elővette a mindig magánál tartott bicskáját, majd nyakon szúrta a férfit.
A hétcentis pengét tövig beleszúrta az áldozatba, majd 16 centiméteres sebet ejtve átvágta a torkát.
A fiú annyit mondott, "ez csak egy maffiózó", majd elment, a rendőrök hajnali öt körül fogták el.
Az egyetemista az eljárás során arra hivatkozott, a férfi fenyegette, így jogos védelmi helyzetben volt. Az első fokon eljáró Szegedi Törvényszék előtt megtagadta a vallomástételt, de az egyik tanú szavait kommentálva úgy fogalmazott, "nincs bennem megbánás, mert nem vagyok bűnös".
A fiú korábban is kontrollálatlanul ivott, többször is detoxikálóba került, a bűncselekmény idején is ittas volt, véralkoholszintje 2,5-3 ezrelék között lehetett. A férfi a szakértői vélemények szerint
súlyos elmebetegségben, paranoid skizofréniában szenved.
Az orvosok szerint gyógykezelése feltétlenül szükséges, bármikor bekövetkezhet nála ön- vagy közveszélyes állapot, elkövethet hasonló bűncselekményt.
Döntésével a táblabíróság helybenhagyta az első fokon eljáró Szegedi Törvényszék ítéletét.