Kedvező hír, hogy az azonnali részvényszekcióban az összesített forgalom nőtt, még ha a változás nem is volt számottevő: 196,7 milliárd forint volt az összesített forgalom,
ami napi 11,6 milliárd forintos átlagos forgalomnak felel meg.
A napi aktivitás így bőven meghaladta a bázist, de a kiugró novemberi adatoktól elmaradt. A brókercégek kereskedési rangsorában fej-fej mellett meneteltek az éllovasok, vagyis a Concorde, a Wood és az Erste.
A nemzetközi tőkepiacokon a decemberi évzárás olyan volt, mint az év egésze. Összességében estek a részvénypiacok, és a globális növekedési kockázatokat jól mutatta,
hogy a világ két legfontosabb áruja közül az olaj kifejezetten sokat gyengült, míg az arany már drágult.
Ez általában a visszaesés és nem az impozáns növekedés előhírnöke
A befektetők a legnagyobb figyelmet decemberben is azoknak a folyamatoknak szentelték, mint az év korábbi időszakában: enyhülhet-e a brexittel kapcsolatos bizonytalanság, hogyan változik a Fed hangulata és miként érdemes értékelni az egész tőkepiac számára irányt mutató amerikai technológiai papírokat.
A tavalyi év utolsó hónapjában a brexittel és a technológiai papírokkal kapcsolatban negatív hírek érkeztek, csak az ismét kamatot emelő Fed kommunikációjában bukkantak fel tőkepiaci szempontból pozitívabb jelek.
Egyre általánosabb nézet, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő intézmény 2019-ben nem feltétlenül fogja tudni ilyen ütemben emelni a kamatokat.
Magyarországon decemberben a blue chipek jól tartották magukat, de a hónap egészét nézve a tőzsdeindex a tendenciákat tekintve gyakorlatilag egy helyben maradt: minimális leértékelődést mutatva, 40 109 pontról, 39 139 pontig csorgott le.
Az év utolsó havában az ünnepek és a kevesebb kereskedési nap miatt nem ritka az alacsonyabb forgalom. Ezúttal is ez történt, a decemberi 196,7 milliárd forintos részvényforgalom jelentősen alulmúlta a megelőző hónap kiugró, 348,5 milliárd forintos értékét, és kicsit alatta maradt a bázis 193,9 milliárd forintos forgalmának is.
Ugyanakkor a 11,6 milliárd forintos napi átlagos forgalom már meghaladta a 10,2 milliárd forintos 2017. decemberi értéket.
Igaz a megelőző hónap 17,4 milliárd forintos napi átlagától természetesen ez az érték is elmaradt.
Az év utolsó hónapja több fontos tőzsdei újdonságot is hozott. Sikeresen zárult a börze jelzáloglevél-indexeinek egyéves tesztidőszaka, a Budapesti Értéktőzsde december elejétől már hivatalosan is kalkulálja ezt az indexcsaládot. Emellett lezajlott két nagyon fontos bevezetés is. A BÉT bemutatta a termékpaletta legújabb tagjait, egyrészt az új, jüan alapú strukturált kötvényeket, valamint december 5-én megindult a kereskedés a BÉT Xtend piacán a Megakrán részvényekkel.
Az év utolsó hava a számvetés időszaka is, és a Budapesti Értéktőzsde 2018-as éve bővelkedett jó hírekben.
A vezető részvények decemberben is, csakúgy, mint az év nagy részében, sok jó hírrel szolgáltak, és stabilak maradtak.
Az OTP 101,7 milliárd forintos forgalom mellett enyhén korrigált, a bank erejét mutatja, hogy immár kedvezőbb értékeléseken forog, mint regionális versenytársai, a cseh vagy a lengyel bankok. A Mol 34,4 milliárd forintos forgalom mellett havi szinten 2,7 százalékkal visszaesett, de a társaság fundamentálisan kiváló állapotban van. Talán egyedül a Richter Gedeonnak volt nehezebb időszaka: decemberben a Richter értéke 3,5 százalékkal csökkent. A Magyar Telekom is korrigált egy kicsit, de ez érthető a korábbi nagy emelkedés után.
A kisebb forgalmú papírok között két hónapon át a 4iG informatikai részvény vezette az áremelkedést, decemberben a befektetők profitot realizálhattak, mert a részvény kiugró forgalom mellett 24,8 százalékot veszített az értékéből. Ezúttal a kisbefektetők inkább a Plotinusra ugrottak rá, hiszen a cég 48,4 százalékot drágult ebben a hónapban. Lassan új cégnevet is megtanulhatunk a tőzsdén, az Altera például bejelentette, hogy AutoWallis elnevezéssel folytatja a pályafutását.
A befektetési szolgáltatók forgalmi versengésében a Concorde Értékpapír ezúttal 89,3 milliárd forintos duplikált forgalmat tudott felmutatni, ezzel megelőzte a Wood & Companyt (87,8 milliárd forint) és az Erstét is (76,5 milliárd forint).
Ami 2018 egészét illeti, három kimagasló év (2015, 2016, 2017) 44, majd 34, végül 23 százalékos indexemelkedése után 2018-ban a BUX valamelyest visszaesett ugyan, ám ennek mértéke mindössze 0,6 százalék volt. Ha a historikus adatokat nézzük, akkor a BUMIX- és a CETOP-index sem panaszkodhatott.
A BUX-index elmúlt tízéves hozamait külön-külön vizsgálva, az utolsó négy esztendő teljesítményének köszönhetően nemcsak a régióban, de világszinten is még mindig kiemelkedő teljesítményt nyújtott a vezető magyar index.
A tavalyi év megmutatta a Budapesti Értéktőzsde, illetve a magyar tőzsdei cégek erejét. Egy nagyon hektikus, sokszor kifejezetten rossz piacon ütésállónak bizonyulni nagyon szép eredmény.
A forgalmi adatok erősek maradtak, igaz a bázist csak kismértékben tudták felülmúlni.
2018-ban a Budapesti Értéktőzsde azonnali részvénypiacának forgalma a megelőző évi 2690 milliárd forintról, 2791 milliárd forintra duzzadt, ami 3,7 százalékos növekmény.
A befektetők érdeklődése nem változott, a részvények közül 2018-ban is az OTP, a Richter, a Mol, az Opus és a Magyar Telekom forgalma emelkedett ki.