Mattia Binotto, a Ferrari év elején kinevezett csapatfőnöke először beszélt nyilvánosan a közte és a korábbi csapatfőnök Maurizio Arrivabene közti konfliktusról, valamint azt is beismerte, hogy más csapatok el akarták csábítani a Scuderiától. A szemüveges svájci nem tartja magát különösebben jó mérnöknek, sokkal inkább azzal igyekszik a csúcsra juttatni a maranellóiakat, hogy mindenkinek segít abban, hogy a legjobb lehessen.
A tavalyi szezon, még ha az eredmények tekintetében nem is volt különösebben tragikus a Ferrari utóbbi tíz szezonját nézve, a pályán kívül zajló események miatt mégis más megvilágításba helyezte a Mercedestől elszenvedett újabb vereséget. Sergio Marchionne korábbi elnök-vezérigazgató nyáron bekövetkezett halála után a fejetlenség lett úrrá a csapaton, amely a fejlesztésekkel is zsákutcába tévedt, mindemellett pedig a csapatfőnök és a technikai igazgató között is nézeteltérés támadt. Ennek akár az is lehetett volna a vége, hogy az eddigi teljes F1-es karrierjét vörösben töltő Binotto otthagyja az istállót.
Úgy éreztem, hogy többé nem vagyok abban a pozícióban, hogy jól tudjam végezni a munkámat, és ezt világossá is tettem
– nyilatkozta a svájci a Corriere della Serának. – Nem olyan nehézség volt ez, amit egyedül én éltem át, mert ha a technikai igazgató nem a legjobbját nyújtja, annak kihatása van azokra, akiket irányít.”
Az olasz lapok már tavaly ősszel is arról cikkeztek, hogy Arrivabene és Binotto között annyira megromlott a viszony, hogy már nem is beszélnek, utóbbi szerint azonban ennél azért árnyaltabb volt a helyzet.
„A személyes kapcsolatunk mindig is jó volt, soha nem vitatkoztunk. A nehézségek a csapat jövője, annak és a versenyhétvégének a menedzselése körül adódtak. Más volt a nézőpontunk. Ugyanakkor mindig mindenkitől tanultam, még Mauriziótól is, amit köszönök neki.”
Csapaton belül azt viszont nem sokan köszönték volna meg a Ferrari vezetésének, ha a még Sergio Marchionne által technikai igazgatóvá kinevezett, az istállót az utóbbi években technikai téren a Mercedesszel egy szintre, sokszor még magasabbra is emelő Binotto a nézeteltérések miatt úgy dönt, hogy másik csapathoz szegődik.
Azt is csak a szóbeszédből tudhattuk eddig, hogy több istálló is érdeklődött iránta, most azonban beismerte, ez valóban így volt.
„Igen, igaz, hogy más csapatok is megkerestek, mert a tapasztalatom értékes a Forma-1-ben – mondta, nevekbe azonban nem akart belemenni. – Gyerekkorom óta Ferrari-rajongó vagyok, soha nem gondoltam a Ferrarin kívül más csapatra.”
Sokan még most is kivitelezhetetlen feladatnak tartják, hogy Binotto egyszerre dolgozzon technikai igazgatóként és csapatfőnökként is, mondván mindkét munkakör teljes embert kíván. Noha elismerte, hogy valóban nem sétagalopp a jelenlegi élete, a Ferrari Marchionne által kialakított horizontális csapatstruktúrájával magyarázta meg, hogy miért lehet mégis egyszerre a két pozíciót betölteni. „Binotto egy rossz mérnök (nevet).
A viccet félretéve, nem vagyok különösebben jó a tervezésben, de olyan mérnök vagyok, aki megérti, hogy mi szükséges ehhez. Úgy hiszem, hogy az erősségem egy csoport menedzselésében rejlik.
Hogy ez technikai vagy politikai dolgokra vonatkozik, az már nem sokat számít, a fontos, hogy valaki hogy szervez meg egy csapatot. Mindennél jobban olyan embernek tarom magam, aki segíthet másoknak jobban végezni a munkájukat.”
Binotto korábbi, technikai igazgatóvá történő kinevezése is sokakat meglepett, Marchionne ugyanis egy olyan embert helyezett ebbe a pozícióba, aki korábban még egyetlen Forma-1-es autót sem tervezett. „Szerintem szakítani akart a hagyományokkal, nemcsak a Ferrarinál, hanem a Forma-1-ben is.
Kockáztatott a horizontális csapatstruktúrával, amiben ma is dolgozunk. Ez azt jelenti, hogy menedzserként az ember már nem tud elmélyedni a részletekben.
Nem Binotto autójáról beszélünk, hanem mindenkiéről, a mérnökéről, a versenyzőjéről, stb. Az alkalmazottak főszereplőkké váltak.”
Ilyen lesz az SF90 melbourne-i gúnyája
Louis Camilleri, a Ferrari ügyvezető igazgatója korábban belengette, hogy a Ferrari meglepetéssel készül az Ausztrál Nagydíjra, miután a Philip Morris Mission Winnow-kampánya ellen folyó ausztráliai vizsgálat miatt eltekint attól, hogy a dohánycég logóival az autóján vegyen részt a szezonnyitón. Most kiderült az is, hogy mi az emlegetett meglepetés (ha ezt annak lehet nevezni), a vörösök a Ferrari alapításának 90. évfordulójára fognak emlékezni egy erre a célra készített logóval.
„Az Ausztrál Nagydíj hétvégéje alatt az SF90 festésén, a versenyzők overallján, valamint a csapat néhány felszerelésén a Scuderia 90 évének ünneplésére készített logó lesz látható.
A melbourne-i verseny egy ünnepségsorozat kezdetét jelenti, amely a teljes szezonon át fog ívelni, és a cég más tevékenységeiben is megnyilvánul majd
– áll a csapat közleményében.
Az új logó a motorborításon, az orrkúpon, valamint az első és hátsó szárnyon jelenik meg, nem mindenhol váltotta fel azonban a Mission Winnow-logót, egyes helyeken egyszerűen csak eltüntették azt, így a Ferrari az első versenyen valamivel vörösebb lesz, mint általában. Várhatóan a második futamtól a Scuderia visszatér az eredeti idei festéséhez.