A Ripost számolt be róla, hogy Bulgária a Gyurcsány-Dobrev házaspár üzlettárásnak, Cvetan Vassilevnek az azonnali letartóztatását és kiadását követeli Szerbiától. A hétvégén pedig Szófiában sikerült letartóztatni a Gyurcsány házaspár üzlettársának strómanjait is, akik kisebb cégeken keresztül próbálták tisztára mosni az ellopott pénzt. Cvetan Vassilevet, akinek közös cége van Gyurcsányékkal, évek óta körözte már az Interpol, minekután
600 milliárd forintot érő euró ellopásával vádolják.
A pénzt egy éjszaka zsákokban vitte el Bulgária egyik legnagyobb bankjából, aminek azóta nyoma veszett.
A pénz nagy részét maffiózók és politikusok között osztották szét egy VIP-lista alapján, ami egyelőre nem ismert. Azonban a Corpbank kifosztása óta megy a találgatás, hogy vajon Gyurcsányék neve is szerepel-e a kompromittáló listán, illetve hogy
jutott-e a lopott pénzből a közös vállalkozásnak, esetleg Gyurcsányék pártjának.
Eddig 18 ember ellen emeltek vádat, 17-en a szófiai bíróság előtt vannak, de a fő vádlottat, Gyurcsányék üzlettársát még csak most sikerült kézre keríteni. Gyurcsányné először tagadni próbálta, majd beismerte, hogy ismerik, és üzleti kapcsolatban álltak a tolvaj bankkárral. Most azonban már csak azt tagadja, hogy barátnője lenne Vassilev felesége, aki ellen szintén a legmagasabb fokú Interpol-körözést adták ki.