„Ezt már megtették 2014 előtt az európai parlamenti választások kampányában, illetve számos bizonyíték van arra is, hogy egy Avaaz nevű NGO-n keresztül megpróbálták manipulálni a 2018-as magyar országgyűlési választásokat is” – emelte ki a politikus, hangsúlyozva, hogy Soros György és hálózata most az európai parlamenti kampány hajrájában ismét arra készül, hogy „rengeteg pénzzel és aktivistahálózattal” beavatkozzon a választásba. „Ezért a magyar kormány nekik és a magyar embereknek is üzeni:
nem Soros György pénze és szervezetei fogják eldönteni a választást, hanem a magyar emberek akarata és szavazata
– jelentette ki Hollik, aki mindenkit arra biztatott, vegyen részt az EP-választáson, és menjen el szavazni vasárnap, mert a bevándorláspárti vezetőket csak így lehet megállítani. „Ahhoz, hogy Európában egyértelmű választ tudjunk adni a bevándorlásra, bevándorlásellenes vezetőket kell választani” – hangoztatta a politikus. Úgy látja, Európa, Magyarország és gyermekeink, unokáink jövője a tét, ezért nem szabad hagyni azt, hogy Soros György és pénze döntse el az EP-választásokat.
Kérdésre válaszolva felháborítónak nevezte Jean-Claude Juncker CNN-nek adott nyilatkozatát, amelyben az Európai Bizottság elnöke ostobáknak nevezte a nacionalistákat, és azt mondta, a populista vezetők szerelmesek a saját országaikba, és nem szeretik azokat, akik messziről jöttek. Hollik szerint „egészen elképesztő”, hogy Európában már az is bűn, ha valaki szereti a saját hazáját és nemzetét. Hozzátette, a bizottsági elnök nyilatkozata ismét azt bizonyítja, hogy a bevándorláspárti brüsszeli elit nem az európai emberek, hanem a bevándorlók oldalán áll, nem az európai emberek biztonságát védi, hanem a bevándorlást szervezi. „Május 26-án kiváló lehetőség lesz arra, hogy ezeket a bevándorláspárti politikusokat leváltsuk az Európai Unió éléről” – mondta.