Orbán Viktor nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy fogadhatta a kínai házelnököt.
Külön megköszönte, hogy abban az évben érkezett, amikor a magyar-kínai diplomáciai kapcsolat 70. évfordulóját ünneplik. A miniszterelnök felidézte a közelmúltban Kínában tett látogatását, és azt mondta, a kapcsolat intenzitása jól mutatja, milyen szoros a két nép közötti barátság. Kiemelte,
nagy tisztelettel tekint a Magyarországon működő kínai vállalatokra,
amelyek komoly hozzájárulást adnak a magyar gazdasági teljesítményhez. Hozzátette, nagyra értékelik Kína erőfeszítéseit a nemzetközi politikában. Orbán Viktor azt is elmondta, híve a kínai elnök nagy stratégiai tervének, a selyemút újraélesztésének, ezen terv megvalósításához sok sikert kívánt.
Li Csan-su azt hangsúlyozta, nagyra tartja Magyarország keleti nyitás politikáját, amely nagy erővel mozdítja előre a két ország közötti együttműködést. Hozzátette, a kínai-magyar kapcsolatok ugrásszerű fejlődést értek el az elmúlt években. Orbán Viktor kínai látogatásakor pedig új szinte emelték a két ország közötti együttműködést – mondta.
A Kínai Népköztársaság Országos Népi Gyűlése Állandó Bizottságának elnöke azt mondta: örömmel látta, hogy Orbán Viktor vezetésével Magyarországon a társadalom rendezett, a lakosság életszínvonala javult.