Nyílt levelet írt Kocsis Máté Molnár Csaba DK-s európai parlamenti képviselőnek.
Ebben azt írja, hogy nem őriz a politikai emlékezet az elmúlt évtizedekből példát arra - sem a magyar, sem az európai parlament történetében -,
hogy a megszerzett mandátumok arányában betölthető parlamenti tisztségek elosztásánál a képviselőcsoportok egymás ellen szavaztak volna.
Nem a politikusok egymás iránti udvariassága miatt van ez így - folytatta -, hanem azért, mert a mandátumok és a hozzájuk kötődő parlamenti tisztségek aránya a választók döntésén nyugszik.
Önök tehát semmi mást nem tettek,
csak szembefordultak a választók akaratával, arcul csapták a magyarok demokratikus döntését, melyet az európai parlamenti választáson meghoztak.
Ez elfogadhatatlan és vérlázító
- reagált a frakcióvezető, aki szerint ismét bebizonyosodott,
a DK-nak a bevándorláspártiság jóval előbbre való, mint a magyar érdek.
A magyar érdek ugyanis az lenne, hogy minél több szakbizottsági tisztséget magyarok tölthessenek be - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a Fidesz ezért is támogatja a magyar jelölteket bármely európai tisztségre, míg
Gyurcsány Ferenc neje és Molnár Csaba minden követ megmozgat, hogy Magyarországot megfosszák ezektől a lehetőségektől.
Kocsis Máté azt is megjegyezte, a DK veszélyes vizekre evezett, mert ha elfogadottá válik, hogy politikai nézetkülönbségek miatt a frakciók nem támogatják egymás jelöltjeit a mandátumok arányában megszerzett tisztségekre, a magyar Országgyűlésben is döntési helyzetbe kerülhetünk.
A Fidesz-frakció vezetőjeként ugyanis nehezen tud majd érvelni azokkal a képviselői javaslatokkal szemben, amelyek szerint bevándorláspárti politikus ne tölthessen be parlamenti pozíciót - írta, jelezve, hogy ez esetben viszont Varju László nem lenne a költségvetési bizottság elnöke, Vadai Ágnes nem alelnökölhetné a honvédelmi és rendészeti bizottságot, Oláh Lajos pedig az európai ügyek bizottságában nem töltené be ezt a posztot.
Levelét azzal zárta, hogy
a Fidesz-KDNP európai képviselőcsoportja mindent meg fog tenni a bevándorlás megállításáért, a nemzetek Európájáért, a keresztény kultúra és a határok védelméért.
Akkor is így lesz ez, ha Önök tovább folytatják áskálódó, Magyarország érdekeit sértő politikájukat - írta Kocsis Máté Molnár Csabának.