Nem volt könnyű elképzelni az első negyed óra során, hogy mennyi minden történhet a hátralevő időben a mezőnyt 19 fokos, szeles és felhős idővel fogadó Silverstone-ban, a Brit Nagydíj első szabadedzésén. A pályát az idei évre ismét teljesen újraaszfaltozták, a munkálatokkal csak néhány héttel ezelőtt készültek el, ami azt jelentette, hogy hihetetlenül csúszós felület fogadta a pilótákat. Nagyrészt ennek köszönhetően sokáig csak installációs köröket láthattunk, az első mért körre több mint 20 percet kellett várni, ezután azonban beindultak az események.
Alighogy elkezdtek érkezni az első gyorskörök, máris egy virtuális biztonsági autós fázis fogta vissza a tempót, a pályára igyekvő Romain Grosjean ugyanis még a nevelőszériákban sem nagyon látott módon
keresztbeállt a bokszutca kijárata előtt található jobb kanyarban, a belső szalagkorlátnak csapódva pedig leszakította az autója első vezetőszárnyát.
A francia pilóta ezután nagy nehezen irányba állt, majd kihajtott a pályára, hogy az autója elejéről lifegő alkatrészekkel szórja tele azt, amelyek közül Alex Albon később el is talált egyet.
Grosjean mentségére legyen mondva, hogy a többiek is megszenvedtek a még nem felgumizott, igen csúszós aszfalttal, viszont ők legalább a pályán álltak keresztbe. Így járt George Russell a Brooklands kanyarban, amelyet elég sokan elhibáztak az edzésen (köztük Grosejan, aki később ott is bemutatott egy piruettet), valamint Lando Norris a célegyenesre vezető Club kanyarban, de rontott Charles Leclerc, Alex Albon majd a szemerkélő esőben Lewis Hamilton és Max Verstappen is. Mielőtt azonban megérkezett volna az égi áldás a pályára, bő negyven perccel a kezdés után piros zászlóval kellett félbeszakítani a tréninget,
Kimi Räikkönen Alfa Romeója ugyanis kilehelte a lelkét a Wellington-egyenesben, motort kell cserélni a szerelőknek a második szabadedzésre.
A finn a Luffield kanyarban parkolta le munkaeszközét, majd lazán ráült annak elejére, hogy onnan instruálja a pályabírókat, merre tolják a kocsit.
A tempót az edzés első felében a Mercedesek diktálták közepes keveréken, hol Hamilton, hol Valtteri Bottas vette át az első helyet, a Red Bullok és a Ferrarik a lágy gumin sem tudtak a közelükbe férkőzni, a megszakítás előtt Bottas állt az élen. Sokat nem körözhetett a mezőny azután, hogy újraindították a tréninget, valamivel
első óra letelte után ugyanis megjött az eső, ideiglenesen a garázsba kényszerítve mindenkit.
Az utolsó negyed órára azonban így is használható állapotba került a pálya, a Mercedesek is feltették a lágy keveréket, de nem tudtak javítani. A Red Bull viszont igen, előbb Verstappen kezdte egyesével átugrani a köridő-táblázaton előtte állókat, az utolsó percekben azonban megjött Pierre Gasly, és előbb a második helyre ugrott fel, majd közel öt tizeddel megjavította Bottas még közepes gumin, a tréning első felében elért idejét.
A pálya gumizódása miatt egyébként sem meglepő, hogy a Red Bull gyorsabb tudott lenni a lágy gumin az edzés végén, mint Bottas a közepesen az edzés közepén, de azt is fontos hozzátenni, hogy az üzemanyagszintet és a használt motorüzemmódot sem ismerjük. Bárhogy is legyen, még mindig biztatóbb a Red Bull helyzete, mint a Ferrarié, amelynek pilótái Charles Leclerc-Sebastian Vettel sorrendben az ötödik és a hatodik helyet szerezték meg lágy keveréken, hátrányuk azonban már egy másodpercnél is nagyobb volt.
Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható!
2024.10.18. - 19:30United States Grand Prix - 1st Practice |
2024.10.18. - 23:30United States Grand Prix - Sprint Shootout |
2024.10.19. - 20:00United States Grand Prix - Sprint |
2024.10.20. - 00:00United States Grand Prix - Qualification |
2024.10.20. - 21:00United States Grand Prix - Race |
2024.10.25. - 10.27.Mexican Grand Prix |
2024.11.01. - 11.03.Brazilian Grand Prix |
2024.11.21. - 11.24.Las Vegas Grand Prix |
2024.11.29. - 12.01.Qatar Grand Prix |
2024.12.06. - 12.08.Abu Dhabi Grand Prix |
Köszöntjük Kedves Olvasóinkat a Brit Nagydíj első szabadedzésének élő közvetítésében, hamarosan kezdetét veszi a szezon legtempósabb kanyarjait felvonultató silverstone-i versenyhétvége. Mielőtt zöldre váltanak a lámpák a bokszutca végén, olvassák el előzetesünket az előttünk álló három napról!
Volt esemény bőven már a csütörtöki médianapon is, Jenson Button meghajtotta 2009-es világbajnok autóját, a Brawn BGP001-est, a mezőny pedig a krikett-világbajnokság vasárnapi, Anglia részvételével zajló döntője okán kipróbálta az arrafelé igencsak népszerű játékot a célegyenesben.
---- separator ----gallery-content-type:09bbffc1-6041-487a-9581-c58740bdf395---- separator ----A McLaren a szerződéshosszabbítását a héten bejelentő újonca nagy formában volt csütörtökön, előbb az FIA hivatalos sajtótájékoztatóját kellett néhány pillanatra félbeszakítani, miután a 19 éves pilóta nevetőgörcsöt kapott Daniel Ricciardo vicces megjegyzésétől, majd a Pirelli által szervezett autóztatáson ásott el egy McLaren sportautót a kavicságyban, Johnny Herberttel az anyósülésben. Videók lentebb!
Jelenleg felhős, de száraz az idő a pályán, nem várnak esőt a nap folyamán, de Angliáról lévén szó azért senki ne vegyen rá mérget, hogy nem is fog esni. A Pirelli a három legkeményebb keverékét, a C1-est, a C2-est és a C3-ast hozta el ide.
A legnagyobb változás tavalyhoz képest Silverstone-ban, hogy a teljes pályát újraaszfaltozták, ezenk kívül is volt azonban bőven módosítás. Nézzük, mik ezek:
- a hetes kanyarban közelebb vitték a kavicságy szélét a kerékvetőhöz, hogy a versenyzők ne tudják annyira kiszélesíteni a pályát
- a pálya szélességét 12 méteresre csökkentették az 5-ös és 6-os, valamint a 14-es és 15-ös kanyar között
- a 11-es kanyar jobb oldalán levő bukótérben az aszfaltot kavicságyra cserélték
- a 7-es, a 9-es és a 14-es kanyar csúcspontjára, valamint a 11-es kanyar kijáratára beton huplikat helyeztek el
- a 12-es kanyar jobb oldalán található aszfaltozott bukóteret kavicságyra cserélték
- a 17-es kanyar kijáratán levő kerékvető mögé extra kerékvetőt helyeztek el
- az egyes Safety Car-vonal 29 méterrel közelebb került a bokszutca bejáratához
Reagálva az utóbbi versenyeken mutatott kilátástalan teljesítményre, Romain Grosjeannal visszatérnek a szezon első futamán, Ausztráliában használt konfigurációhoz az autóval, így próbálva rájönni, hogy mi siklott félre azóta.
Zöldre váltott a lámpa a bokszutca végén, a két McLaren, Sainz-Norris sorrendben az első a pályán. A levegő hőmérséklete valamivel több, mint 19, az aszfalté 31 fokos.
Egyelőre csak installációs köröket láthatunk, a Ferrari monacói pilótája is visszatért a bokszba, közben pedig arra kérte a csapatot, hogy nézzenek rá az adatokra, mert valami fura a fékjeivel.
Szokás szerint nem siette el az ötszörös világbajnok, 8 perccel az edzés kezdete után sétált be a garázsba. Mért köre továbbra sincs senkinek, már csak a két Mercedes, valamint George Russell nem járt a pályán.
Danyiil Kvjat autójára a két légbeömlő elé hatalmas rácsokat helyeztek, amelyekkel az áramlásokat térképezik fel. Az első szabadedzés eleje általában tesztelésről szól, Giovinazzi Alfájának bal oldala például teljesen zöld lett a flow-vis festéktől.
Kicsit olyan érzése van az embernek, mintha a régi idők 60 perces időmérői közül nézne egyet. Akkoriban előfordult, hogy az utolsó fél óra előtt alig jött ki valaki a pályára, a lehető legjobb körülményekre várva.
Közben Sainz is ment egy kósza installációs kört, de visszatért a garázsba, most Kubica jött ki, hátha ő már gyorskört is megtesz.
Ezzel a festéssel készült hazai futamára az ötszörös világbajnok.
1:34.735 alatt ért körbe a lengyel, Norris azonban nem sokkal később, egy 1:31.691-es körrel letaszította onnan.
Szinte hihetetlen, a Haas pilótája nekiment a bokszkijárat falának, és letörte az első vezetőszárnyát. A bokszutca végén található jobbosban csúszott meg... Most éppen újabb alkatrészekkel szórja tele a pályát, merthogy ezután kihajtott a pályára, ahelyett, hogy megvárta volna a szerelőket. Virtuális biztonsági autó van érvényben.
Silverstone-ban nem a tavalyi konstruktőri pontverseny sorrendjében helyezkednek el a csapatok garázsai, mivel a bokszutca elején levő garázsokba nem lehet belátni a nézőtérről, ezért most a Mercedes garázsa van középen. Bottast meg is zavarta a dolog, leparkolt a Haas szerelői között, akik új első szárnnyal várták Grosjeant, és jót mosolyogtak a finnen.
A Wellington egyenesben hajtott át Grosjean egyik otthagyott szárnyelemén, ez biztos nem tett jót az autójának.
Sokaknak van már mért köre, a VSC miatt azonban Norris idejére eddig senki nem volt veszélyes, egészen mostanáig, a finn 1:29.604-gyel átvette az első helyet, mögötte Norris, Verstappen, Leclerc, Pérez, Vettel, Hamilton a sorrend.
A Brooklands kanyar kijáratánál veszítette el az uralmat a Williams fölött és ment ki orral a fűre, a 4-es kanyarban Leclerc is leszaldt kicsit az aszfaltozott bukótérbe.
A Mercedes világbajnoka a rádión értetlenkedett, hogy a célegyenesben miért nem nyithatja a hátsó szárnyat. Bizonyára nem szólt neki senki, hogy az idei évre megszüntették ott a DRS-zónát, így három helyett csak kettő egyenesben lehet nyitni az állítható hátsó szárnyat.
1:29.118-cal átvette a vezetést, majdnem 5 tizedet adott Bottasnak, Verstappen a második. Eközben Lando Norris bemutatott egy látványos megforgást az utolsó kanyarban.
1:28.562-vel 556 ezreddel gyorsulta le Hamiltont a finn. A tavalyi legjobb időt Hamilton érte el az első szabadedzésen 1:27.487-tel.
Jól elvan egymással a két Mercedes, 1:28.122-vel Hamilton visszavette az első helyet. Eddig nem említettük, de most elmondjuk, az Ezüstnyilak a közepes gumin mennek, míg a Red Bullok és a Ferrarik a lágyakat nyúzzák. Ennek tükrében nem kezdett rosszul a címvédő istálló...
A Ferrari németje problémát észlelt és visszatért a bokszba, egyelőre nem tudni, hogy mi a gond, de valami nincs rendben az autójával.
Nem hagyja magát a finn, 1:27.832-vel megint ő vezet, Hamilton mögött Verstappen, Gasly, Pérez, Vettel, Albon a sorrend.
Kimi Räikkönen alatt megállt az autó a pályán, a Wellington egyenesben elment a hajtás, majd igen fura hangok hallatszódtak az autóból. Az Alfa Romeo végül a Luffield kanyarban parkolt le. Minden autó kénytelen visszatérni a bokszba.
A pályabírók jelenleg a pálya közepén tolják visszafelé az Alfát, Räikkönen pedig a pilótafülke előtt ül a kasztnin és kormányoz.
Romain Grosjean hajtott ki elsőként a pályára, ezúttal autótörés nélkül túljutott a bokszkijáraton...
Most másfél körig jutott a francia, ami végülis előrelépés, a mért körét azonban nem tudta befejezni, a Brooklands kanyarban ugyanis elúszott az autója hátulja. A lágy gumikon van, a tapadás azonban az új aszfalton egyelőre nem valami rózsás.
Lassan nagyobb hír lesz az, hogy ment egy kört, mint az, hogy kicsúszott. Igencsak óvatosra vette, 1:32.809-es köre az utolsó helyre volt elég, 5 másodperccel lassabb volt Bottas idejénél...
Mindketten új MGU-K-val kezdik meg a hétvégét, akárcsak Sergio Pérez és a két Williams. Mind az öt pilótánál tervezett a csere, ez a második egységük az idén, büntetést így egyikük sem kap.
Hamiltonnak szólt versenymérnöke, hogy van esély egy kis záporra a következő percekben. Közben Albon is elrontotta a Brooklands kijáratát és leszaladt a füves bukótérbe.
Az ötszörös világbajnokon is kifogott a Brooklands kanyar, lágy gumin megfutotta az eddigi leggyorsabb első szektort, majd hibázott és feladta a körét.
Eddig nem villogtak a vörös autók, Leclerc azonban most bejött harmadiknak a lágyakon, 1:28.621-es köre közel 8 tizeddel lassabb Bottas idejénél.
A Mercedes pilótája az Aintree, Verstappen a Chapel kanyarban látogatta meg az aszfaltozott bukóteret, előbbi eléggé veszélyesen is jött vissza, Sainznak félre kellett rántani a McLarent. Közben a kicsúszások oka is kiderült: elkezdett esni.
Alighanem ennyi volt az első szabadedzés, 26 perc van hátra, az eső pedig ha nem is szakad, de azért rendesen csöpörög. A pályán levők csigatempóban gurulnak vissza a bokszba.
Minden bizonnyal tudott volna jobb kört is menni a monacói, a bokszba bevezető körén azt mondta, „borzasztó volt a forgalom, az emberek a pálya közepén voltak, ez annyira idegesítő.” Az eső rákezdése előtt Vettel meg is előzte a csapattársát és feljött harmadiknak Hamilton mögé 1:28.304-gyel. Az első helyen Bottas áll 1:27.629-cel.
Az Alfa Romeo megerősítette, amit az autóból előtörő fütsből is sejteni lehetett, Räikkönen alatt a motor mondta fel a szolgáltatot. Nagy valószínűséggel edzésmotor volt az autóban, a büntetést így megúszhatja a 2007-es világbajnok, a cserével viszont igyekeznie kell a csapatnak, hogy elkészüljenek a magyar idő szerint 15 órakor kezdődő második szabadedzésre.
Az Alfa Romeo megerősítette, amit az autóból előtörő fütsből is sejteni lehetett, Räikkönen alatt a motor mondta fel a szolgáltatot. Nagy valószínűséggel edzésmotor volt az autóban, a büntetést így megúszhatja a 2007-es világbajnok, a cserével viszont igyekeznie kell a csapatnak, hogy elkészüljenek a magyar idő szerint 15 órakor kezdődő második szabadedzésre.
Intermediate abroncsokon hajtott ki a finn feltérképezni a tapadási viszonyokat, de vigyáznia kell a gumikra, mert azok a hétvége további részében is jól jöhetnek. Bottast Hamilton és Norris is követte, előbbi intermediate, utóbbi lágy gumin.
Várhatóan elözönlik az aszfaltcsíkot a többiek Norris idejét látva, a McLaren újonca ugyanis javított az eddigi idején a lágy gumin és feljött a 10. helyre, ami azt jelenti, hogy az eső elállt, a körülmények pedig jók.
A Mercedesek is lecserélték az intereket lágyra, olyanra, amelyen Max Verstappen az imént feljött a negyedik helyre 1:28.608-as körrel.
Tovább gyorsult a holland, 1:28.239-cel már a harmadik, a Mercedestől azonban így is messze van.
Ígéretes Verstappen tempója, egyértelműen van benne üzemanyag, így is folyamatosan javít a lágyakon, 1:28.009-cel megelőzte az ötszörös világbajnokot, Bottastól 380 ezredre van.
Az utolsó kanyarban egyszerre három autót ért utol a gyorskörén, közvetlenül előtte Sainz volt, integetett is a monacói, majd dühösen kérdezte a mérnökét, hogy mi a fenét is csinálnak.
Ezt aligha látták sokan előre, a Red Bull franciája majdnem Bottast is megelőzte, 1:27.715-tel csak 86 ezreddel maradt el a finn közepes keveréken elért idejétől.
1:27.173-mas körrel megnyeri az edzést a Red Bull eddig küszködő francia versenyzője, közel fél másodpercet adva Bottasnak. Természetesen ebbe sokat nem kell belelátni, de önbizalomnövelésnek ez sem utolsó. Közben leintették a tréninget, Gasly mögött Bottas, Verstappen, Hamilton, Leclerc, Vettel, Hülkenberg, Ricciardo, Albon és Sainz az első tíz sorrendje. Köszönjük a figyelmet, hamarosan jelentkezünk az összefoglalóval, 14 óra 50 perctől pedig a második szabadedzés élő közvetítésével. Viszontlátásra!