Testvérek, vagy katonatársak lehettek a modenai szerelmesek

Vágólapra másolva!
Testvérek, vagy katonatársak lehettek a "modenai szerelmesek", a kora középkori csontvázlelet azért vált híressé, mert a két elhunyt egymás kezét fogva fekszik a sírban.
Vágólapra másolva!

Egy új, a fogzománc fehérjéire épülő módszerrel sikerült végre azonosítani az elhunytak nemét: a pár mindkét tagja férfi volt. A maradványokat még 2009-ben tárták fel, ám a csontvázak rossz állapota miatt a kutatók nem tudták meghatározni az eltemetettek nemét - írja a BBC News.

Az időszámításunk szerinti 4-6. századból való csontvázak gazdái közötti kapcsolat azonban továbbra is rejtély. A kutatók szerint a két felnőtt férfit szándékosan úgy temették el, hogy egymás kezét fogják.

null

null

A Scientific Reports című folyóiratban megjelent tanulmány szerzője, Federico Lugli szerint a férfiak testvérek, unokatestvérek, vagy egy csatában együtt elesett katonák lehettek. A szakemberek úgy vélik, hogy a sírhelyük egy katonai temető része lehetett.

A Bolognai Egyetem kutatói szerint az eredményeik segíthetik a korabeli Itáliára jellemző temetkezési szokások megértését.

(BBC\MTI)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!