Varga Mihály közölte, hogy a szerdán bejelentett hitelfizetési moratórium
automatikusan életbe lép.
Így nem szükséges jelezni, ha valaki élni szeretne a lehetőséggel.
Az adósoknak akkor kell értesíteniük a pénzintézeteket, ha változatlan rendben, megszakítás nélkül szeretnék folytatni a törlesztést
- mondta Varga Mihály.
A futamidő a részletfizetési szünet idejével hosszabbodik, vagyis nem kell változatlan futamidő miatt tartani a részletek emelkedésétől.
A pénzügyminiszter elmondta azt is, hogy a kormány napi kapcsolatban marad a bankszövetséggel, és egyeztet a kormányrendeletben megjelenő szabályokról, valamint az ahhoz kapcsolódó állásfoglalásokról. Újságírói kérdésre válaszolva a pénzügyminiszter közölte,
hogy a fizetési moratórium a diákhitelekre is vonatkozik.
A taxisoknak kedvező könnyítés - mint mondta - nem egyedülálló Európában, hasonló intézkedéseket másutt is bevezettek, válaszul a járványhelyzet miatti keresletcsökkenésre.
Arra is kitért, hogy érdemes kérni a további folyamatos, eredeti szerződés szerinti fizetés lehetőségét a banktól, ha nem áll fenn indok a törlesztés felfüggesztésére.
A közlemény hangsúlyozza azt is, hogy Varga Mihály kifejtette, hogy áttekintették a pénzügyi szektor helyzetét,
a magyar bankrendszer stabil és szilárd, 2019 a pénzintézetek egyik legeredményesebb éve volt az elmúlt évtizedben, többek között ezért is van a szektornak annyi mozgástere, hogy támogatólag tud részt venni a meghozott intézkedésekben.
A Magyar Bankszövetség elnöke azt kérte az ügyfelektől, hogy a szerdán bejelentett intézkedések miatt egyelőre ne keressék föl a bankfiókokat. Becsei András közölte, hogy a szükséges tájékoztatást mindenki időben meg fogja kapni, a hitelintézetek pedig a személyes ügyintézés kiváltására létrehozzák az elektronikus egyeztetés lehetőségeit. A bankszövetség a részletszabályokat még vizsgálja, ám gyors és hatékony intézkedésnek tartja a járványhelyzet következményeinek enyhítésére a hitelfizetések felfüggesztését - tette hozzá.
Korábban azt írtuk, hogy Magyarország jelentette be Európa legbátrabb gazdasági intézkedéseit, melynek részletei ma jelentek meg a Magyar Közlönyben.