Magyarország sikeresen védekezett a koronavírus-járvánnyal szemben, sőt, sok országot ebben felül is múltunk – jelentette ki egy héttel ezelőtt a miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában. Orbán Viktor elismeréssel szólt többek között Kásler Miklós miniszter tevékenységéről is, az ellenzék ugyanakkor a kormányfő szerint szégyenszemre elkulloghat a kertek alatt. A miniszterelnök az interjú során megerősítette, hogy a jövő héten véget ér a járványügyi veszélyhelyzet miatt elrendelt különleges jogrend.
Több mint 92 milliárd forintból 160 ezer egészségügyi dolgozó kap egyszeri juttatást a kormánytól – mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az Életközelben című videosorozat első részében. A frontvonalban teljesítő egészségügyi dolgozók az egész ország számára biztosítottak védelmet a koronavírus-járvány alatt.
Küldeményt kapott Orbán Viktor miniszterelnök. Egy levelet és két szájmaszkot küldött neki egy támogatója. Az erről készített képet a közösségi oldalára töltötte fel Orbán Viktor.
10 éve, 2010. május 29-én tette le második miniszterelnöki esküjét Orbán Viktor, az évforduló kapcsán töltött fel egy visszatekintő filmet a Facebook-oldalára a kormányfő.
Hamarosan kezdődik a kormányfői interjú.
Orbán Viktor a beszélgetés elején arról beszélt, hogy 10 évvel ezelőtt tette le a második miniszterelnöki esküjét. 1990-ben nem sikerült elérni egy olyan változást, ami alapvetően meg tudta volna változtatni az országot. A kormányfő szerint az a harc, ami a régi és az új világ képviselői között kialakult, az nem zárult le a rendszerváltást követően, a baloldal újraszervezte magát, és megkezdte a harcot.
Hol a jövő nyert Magyarországon, hol a múlt nyert, de 2010-ben ezt a küzdelmet le kellett zárni. Orbán Viktor elmondta, hogy ezért is hoztak létre egy új alkotmányt, és ezentúl a jövővel kell foglalkozni. Egy válság kellős közepén voltunk 2010-ben - mondta a kormányfő. Valamit kellett kezdeni a helyzettel, de ezért is választottak minket kétharmaddal - tette hozzá. Akkor válságkezelési programot kellett hirdetni, és azt végig is kellett vinni. A mi válságkezelésünk nem arról szólt, hogy elvegyünk egyhavi bért és nyugdíjat az emberektől.
Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy akkor teljesen mást kellett csinálni, de azt a közgazdászok 90 százaléka nem hitte el. Matolcsy Györgyöt is kiemelte a kormányfő, aki nagyban segítette a válság kezelését. A kormányfő szólt arról is, hogy korábban is úgy nevelték, hogy egy nagy nemzet részei vagyunk.
A kormányzás végcélja, hogy minden magyar érezze, hogy egy nagy nemzet részei vagyunk. Ha visszanézek az elmúlt 10 évre, akkor azt is lehet mondani, hogy összességében arra megyünk, amerre szeretnénk menni.
Orbán Viktor szólt arról is, hogy mára Magyarország az egyetlen munkaalapú társadalom lett, és ezért is leszünk sikeresek a jövőben.
Orbán Viktor a járványügyi készültségről azt mondta, hogy a rendkívüli jogrend korábbi bevezetése jó döntés volt. Minden döntést az adott pillanatban kell meghozni, és az alaptörvény szabályozza a rendkívüli jogrendet. Ez egy súlyos és komoly dolog, mert a kormány rendeletekkel módosíthat törvényt.
Orbán Viktor szólt arról is, hogy a rendkívüli jogrend révén a kormány időszakosan szakított a parlamenti törvénykezéssel. Ha gyors döntést akarunk, akkor nem lehet megvárni a parlament esti szavazását - tette hozzá. A járvánnyal szembeni első csatát megnyertük, és nem szükséges rendkívüli jogrend. Olyan ügyben nem alkothat rendeletet a kormány, amiben egyébként törvényt kell. Nagy valószínűséggel ősszel visszatérhet egy második hullám, és az nem érhet minket úgy, mint az első hullám.
Magyarország sikeresebben védekezett, mint a nyugat-európaiak, mert minden döntést korábban hoztunk meg, mint azokban az országokban - mondta a kormányfő. Orbán Viktor szólt arról is, hogy minden döntést hamarabb és gyorsabban hoztak meg. Arra is fel kell készülnünk, hogy egy-egy lokalizált térben is felszaporodhatnak a fertőzések. Egy bevetési egységet hoz létre az Operatív Törzs az ilyen esetekre.
Orbán Viktor szólt arról, hogy intellektuális nagy zavarok vannak a baloldalon, mivel szerintük most már harmadszor vezetik be a diktatúrát Magyarországon. A tisztifőorvos megerősített jogköröket kap, megmarad az Operatív Törzs - nagyjából így lehetne összefoglalni a járványügyi készültséget. Három dolognak köszönhető, hogy nem volt tömeges járvány: az időben meghozott intézkedések, az emberek fegyelmezett viselkedése, és egészen kiváló szakemberei vannak Magyarországnak az egészségügyben.
Orbán Viktor kiemelte, hogy a nemzeti konzultációk révén korábban mindig bevonták az embereket a döntésekbe. Így egyetértési pontok jönnek létre. A járvány egy súlyos dolog, és itt az ideje egy újabb nemzeti konzultációnak, ami a gazdaságról és a koronavírusról fog szólni.
Orbán Viktor együttérzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak a Deák téri késelés kapcsán. Az Európai Bizottság terveiről azt mondta, hogy egy 750 milliárd eurós keretet létrehoztak, de az hitelből lenne. Ezen összeg nem munkából származik, hanem hitelből vennénk fel közösen ezt - mondta a kormányfő. Az is szerepel a javaslatban, hogy nemcsak közösen vesszük fel, hanem közösen vállalunk érte kezességet.
Itt egy olyan útra lép az európai történelem, amit nem jártunk eddig.
Nem utasítom el azonnal ezt, és higgadtan tanulmányozni kell ezt, mert évtizedekre meghatározhatja Magyarország jövőjét. Orbán Viktor szólt arról is, hogy az új szétosztási rendszer abszurd és perverz, mert több pénzt juttat a gazdagoknak a szegények helyett. Ma Magyarország már lehagyta a görögöket, és a portugálok mellett van, de még mindig a szegényebbek közé tartozik. Ha most végrehajtjuk a szükséges lépéseket, akkor nagyon jó 2021-es évünk lehet.
Orbán Viktor elmondta, hogy persze vannak bizonytalansági tényezők a jövő évi költségvetésben. A legjobb tudásunk szerint ez a költségvetés megalapozott. Ha a gazdaságvédelmi tervet végigvisszük, akkor fantasztikus évünk lehet 2021-ben.
Véget ért a kormányfői interjú, hamarosan összefoglalóval jelentkezünk.