Csütörtökön hosszan tárgyaltam Szlovénia miniszterelnökével. Ők egy kormányváltást követően egy fantasztikus teljesítményt nyújtottak. Szlovénia a legsikeresebben védekező országok közé tartozik.
Azt mondta, hogy legalább három ország tekintetében, három balkáni ország tekintetében vissza fogják állítani a belépési korlátozást. Ez egy fontos figyelmeztetés. Nem valahol messze történik tőlünk, hanem itt a szomszédunkban. De ne rontsuk el a kedvünket, örüljünk, hogy az első csatát megnyertük - mondta Orbán Viktor miniszterelnök.
A kormányfő kijelentette, a sikeres védekezés az fehéren-feketén azt jelenti, hogy megmentettük sok tízezer ember életét, különösképpen idős honfitársaink életét.
Ezt tekintsük továbbra is nagy teljesítménynek, mert mégis mi lehetne fontosabb annál, minthogy az ember veszélybe került polgártársainak vagy honfitársainak megmentse az életét, ennél nagyobb tett aligha van.
Közben azért gondoljunk arra, hogy ennek a sikernek az előfeltétele mégiscsak a fegyelmezettség, meg az összefogás volt. Két dolgot ne felejtsünk el, hogy továbbra is, ha majd újra úgy alakul, hogy jön, mondjuk, egy második hullám, akkor vegyük elő a fegyelmezettségünket, és ugyanúgy fogjunk össze, mint ahogy összefogtunk az első hullám esetén - tette hozzá.
A kormányfő kijelentette, hogy a magyar egészségügy a helyzet kezelésében jobban teljesített, mint a nyugat-európai egészségügyi rendszerek.
Hála és köszönet az orvosainknak, az ápolóinknak és persze az operatív törzsnek is. Miután viszont nincsen vakcina, a vírus itt van közöttünk, ezért visszatérhet, és ha visszatér, akkor ne habozzunk majd meghozni a szükséges döntéseket.
A csütörtöki tárgyalásom a szlovén kollégámmal ebben meg is erősített, tehát hogyha a jelek arra mutatnak, hogy jön a második hullám, akkor nem fogunk habozni, hogy a szükséges jogi és gazdasági lépéseket megtegyük, mert úgy, mint a megelőző hónapokban, a jövőben is kockára kerülhet több tízezer magyar ember élete - tette hozzá.
Nyilván nyugodtabb az egész kormány vagy az operatív törzs, hiszen valóban látjuk azt, hogy a magyar egészségügy felkészült ennek a feladatnak az ellátására.
Most már annyi eszköz van szerencsére, ami elég lesz, hogyha lesz egy második hullám.
– Ne felejtsük el azért, hogy úgy kezdődött az egész, hogy kinyitottuk a tévékészülékeket, és azt láttuk, hogy Nyugat-Európában emberek halnak meg, mert nincs elég lélegeztetőgép, mert nincs kórházi ellátás, mert nincs elég ágy, és így tovább.
És ugye, miután a mi fejünkben időben szólalt meg a csengő, ezért mi egy katonainak mondható logika szerint lényegében felkészültünk egy tömeges fertőzésre, amit aztán sikerült megakadályoznunk, meg elkerülnünk.
Tehát ha holnap az előzőnél is nagyobb erővel törne ki a járvány, akkor Pintér Sándorral pontosan tudjuk, hogy melyik polcról melyik dossziét kell levenni és kinyitni. Kásler Miklós pontosan tudja, hogy melyik dossziét kell levenni és kinyitni, mert az országnak megvolt az a katonai gyakorlata, hogy hogyan kell egyszerre 30 ezer ágyat egy esetleges tömeges fertőzésnél az emberek rendelkezésére bocsátani, hogyan kell hirtelen beüzemelni 8 ezer lélegeztető készüléket, és melyik orvosnak és ápolónak hova kell menni, hol fogják vezényelni, hol fog aludni, kitől kap enni, hol fog dolgozni, ki lesz a munkahelyi főnöke - mondta Orbán Viktor. Ezzel a tudással rendelkezünk, ez óriási érték.
Van a nemzeti kormányok és a nemzetek meggyengítésére, fölszámolására, birodalmi rendbe gyömöszölésére irányuló nemzetközi politika, amit most már gyakran nem is csak államok, hanem államok feletti globális nemzetközi szervezetek, és az azt fenntartó, abból élő, azt finanszírozó, magukat nemzetek fölött állónak érző üzletemberek, pénzemberek működtetnek, és ha ránéz az ember az európai térképre, akkor egész megdöbbentő dolgot lát.
Én egy olyan miniszterelnök vagyok, aki részt vett '88-ban a Fidesz megalakításában. És jól emlékszem arra, hogy akkor ott csak pozitív képzettársítások történtek - mondta Orbán Viktor. Ha most idézek az akkori szovjet propagandából, hogy a feketéket verik Amerikában, akkor jót nevettünk, ennyit tudott a szocializmus kritikaként mondani a Nyugatról.
Tehát itt mindenki úgy gondolta, hogy nincs bonyolult dolga a kommunisták összeomlása és a szovjetek távozása utáni magyar vezetésnek, azt kell csinálni, amit ott. Ha ma ránézek Nyugat-Európa térképére, 30 évvel később, azt látom, hogy emberek halnak meg, mert nem tudják őket ellátni.
Azt látom, hogy a négy legnagyobb európai gazdaságból hármat meg kell mentenünk, mert a pénzügyi csőd felé rohan. Azt látom, hogy legalább 10 százalékkal csökkenni fog több nyugat-európai gazdaságnak a teljesítménye.
Orbán Viktor elmondta, hogy az államadósságaik 120 százalékig mennek föl, ami már a kezelhetetlen tartományban van. Azt is látom, hogy a törvény meg a rendőrség kivonul az utcákra, és erőszakhullám söpör végig.
Szobrokat döntögetnek, áldatlan állapotok vannak, bandaháborúk zajlanak, civilizált nyugat-európai országok gyönyörű szép kisvárosainak az utcáin.
Ránézek azoknak az országaira, akik ide üzengetnek nekünk, hogy hogyan kell helyesen élni, meg jól kormányozni, jól működtetni a demokráciát, és nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek.
Ebbe a sorba tartozik az, hogy az Európai Bíróság most újra elmarasztalta Magyarországot? A civil szervezetek, illetve a nem kormányzati szervezetek átláthatóságáról szóló törvény miatt? – kérdezte a műsorvezető.
Kétségkívül. Egy erős kifejezést fogok használni, van egy liberális imperializmus Nyugat-Európában, az amerikai demokraták, az amerikai baloldal is részt vesz ebben, amely megpróbálja világlátását, értékválasztását, fölfogását, ideértve a családról vallott nézeteiket, a migrációról vallott nézeteiket, a munkáról vallott, de leginkább a munkanélküliségről vallott nézeteiket ráerőltetni olyan országokra, amelyek másképp gondolkodnak a családról, a migrációról, a rendről, és így tovább. És kétségkívül a nemzetközi bíróságok gyakran részei ennek a hálózatnak.
Én nem szeretem azt az egyszerű megoldást, hogy minden bonyolult nemzetközi jelenség mögé odaképzelünk egy összeesküvést, de ettől még összeesküvések vannak, és kétségkívül a formális kereteket megkerülve háttérhatalmi szervezkedések vannak, és bizonyos bírói ítéletekből ez egyértelműen kiolvasható - mondta a kormányfő.
Orbán Viktor szólt arról is, hogy vannak olyan politikai szereplők Magyarországon, akik csökkenteni szeretnék a magyar szuverenitást, és Brüsszelbe vinnének jogokat, csökkentenék a magyar függetlenséget.
Mindig az idegenek és a mások oldalára állnak
- tette hozzá.Ez nem tegnap kezdődött, és legalább 150 éve bizonyos baloldali politikusok a nemzetközi színtéren mindig Magyarország ellen küzdenek.
A nemzeti konzultáció a legfontosabb dolog - mondta Orbán Viktor.
A demokráciában egyetlen megfellebbezhetetlen vélemény van, mégpedig a választási eredményekben testet öltő népakarat.
A nemzetközi színtéren és itthon is folyamatosan változnak a dolgok, és ezért nem elég négyévente választani, hanem egyetértési pontok kellenek a ciklus közben is - tette hozzá. Orbán Viktor szerint a nemzeti konzultáció nagy segítséget jelent.
Orbán Viktor szólt arról is, hogy több nyugati országban 10 százaléknál nagyobb visszaesés jöhet. Kijelentette, hogy óriási államadósságok jönnek létre, és ezzel a fő gond, hogy idővel csak drágán lehet pénzt szerezni. A bajban lévő országok egy közös hitelfelvételt sürgetnek. Orbán Viktor kijelentette, hogy most olyan gyalázatos állapotban van számos európai ország, hogy nem lehet elkerülni a közös hitelfelvételt.
Ha rosszul költjük el, akkor bukta van, ha pedig jól, az egy lehetőség
- tette hozzá. Magyarországon Palkovics László vezetésével felállt egy csoport, hogyan lehet jól elkölteni ezt a pénzt - mondta a kormányfő.
Számos fontos programunk van, hogyan lehet elkölteni ezt a pénzt, nekünk nem okoz nehézséget, hogy egy nagyobb uniós összeget a nemzetgazdaság megerősítésére fordítsunk.
Orbán Viktor nem rossz szándékot, hanem
szerencsétlenkedést lát a Lánchíd körül.
Szánalmasnak tartja, hogy pénzhiányra hivatkoznak, mivel a főváros számláján 180 milliárd forint van. Szurkolunk nekik, hogy sikerüljön - zárta a beszélgetést Orbán Viktor.