Olvassa el a kormányfőnek az Európai Bizottság elnökéhez írt levelét

VARGA Judit
Budapest, 2020. szeptember 3. Varga Judit igazságügyi miniszter beszédet mond a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és az Igazságügyi Minisztérium közös, Nemzetek Európája elnevezésű karrierprogramjának nyitóünnepségén a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Széchenyi dísztermében 2020. szeptember 3-án. A karrierprogram célja, hogy minél több, Magyarországot határozottan és hatékonyan képviselő szakembert képezzenek, és közülük minél többen kerüljenek vezető pozícióba az Európai Unió intézményeinél. MTI/Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Varga Judit igazságügyi miniszter közösségi oldalán bemutatta Orbán Viktornak Ursula von der Leyenhez, az Európai Bizottság elnökéhez címzett levelét. A magyar kormányfő amiatt fordult az Európai Unió vezetőjéhez, mert alelnöke, Vera Jourová keddi sajtónyilatkozatában valótlanságokat állított Magyarországról.
Vágólapra másolva!

A miniszterelnök levele itt olvasható:

Mint ismert, Jourová a Spiegelnek adott interjújában Magyarországot nyilvánosan "beteg demokráciának" nevezte, és azzal sértegette az Európai Unió magyar állampolgárait, hogy "nincsenek abban a helyzetben, hogy önálló véleményt nyilvánítsanak".

"E kijelentések nemcsak a demokratikusan megválasztott magyar kormány elleni – lassan már szokásosnak tekinthető – támadást jelentenek, de sértőek Magyarországra és a magyar emberekre nézve is. Az előbbi helytelen, az utóbbi elfogadhatatlan. Mivel az alelnök kijelentései összeegyeztethetetlenek a mandátumával, elkerülhetetlen a lemondása. Amíg ez nem történik meg, Magyarország felfüggeszt minden kétoldalú politikai kapcsolatot Vêra Jourovával." - írta Orbán Viktor levelében.

A bizottsági alelnök a magyar sajtóviszonyokkal kapcsolatban is súlyos valótlanságokat fogalmazott meg. "Többek között azt állította, hogy "a magyar médiában már nemigen lehet találkozni a hatalommal szemben kritikus anyagokkal", és "Magyarországon eltűnőben van a sajtó sokszínűsége". Az Európai Bizottság elnöke ezenfelül arra is utalt, hogy Magyarországon "eltűnőben van a demokrácia", mert "a társadalom nem tud szabadon tájékozódni".

Soros György a háttérben

Mint ismert, Jourová Soros György megbízható európai politikusa: korábban többször is együtt mutatkozott az amerikai milliárdossal, és az Európai Bizottság alelnökeként jól érzékelhetően a nyílt társadalom ideológiáját képviseli a brüsszeli döntéshozatalban.

A cseh politikus legutóbb azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy két alkalommal is kiállt a magyar koronavírus-törvény mellett, azonban később váratlanul megváltoztatta álláspontját.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!