Amíg nincs vakcina, addig a főszerep a védekezésé, amely lépcsőzetes, ahogy nehezedik a helyzet, úgy nyitnak meg újabb és újabb kórházakat, és állítanak az ágyak mellé újabb és újabb orvosokat, ápolókat - mondta a kormányfő, megjegyezve: tudjuk tartani a lépést. Elmondta, a matematikusok a valószínűsíthető legmagasabb terhelésnek azt tartják, ha egyszerre 200 ezer ember fertőzött az országban, akik közül 16 ezren szorulhatnak kórházi kezelésre és 800-1000 ember lélegeztetőkészülékre. A kormány - az alulbecslés elkerülése érdekében - 400 ezer ember egyidejű megfertőződésével számolja a csúcsterhelést, amihez 32 ezer kórházi ágy és
megfelelő számú orvos, ápoló szükséges, akiket vezényelni kell, ezért az ő életük ma rendkívül nehéz, köszönettel tartozunk nekik
- mondta Orbán Viktor, kiemelve, hogy senki sem boldog emiatt, de amíg nincs vakcina, és felszálló ágban van a járvány, addig az átszervezések elkerülhetetlenek.
Arról is beszélt, hogy a koronavírus-járvány második hulláma hosszabb és nehezebb lesz, ezért egyszerre kell végrehajtani átszervezési lépéseket, és növelni az egészségügyi dolgozók teherbíró képességét.
A miniszterelnök beszélt arról is, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) hónapok óta bombázta a kormányt a javaslataival, és a kabineten belül is vita volt arról, hogy most, amikor a munkahelyeket, a korábbi bér- és életszínvonalat kell védeni, akkor nem megy-e ezzel szembe egy kiemelt bérrendezés egy csoport esetében. Ezzel kapcsolatban úgy foglalt állást: a járvány nem ellene, hanem inkább mellette szól az orvosbérek nagyarányú rendezésének.
Most összefogásra van szükség, ez az a pillanat, amikor az orvosok bérében áttörő erejű javulást kell elérnünk, és ha összefogunk, együtt újra sikerülni fog
- mondta Orbán Viktor, jelezve azt is, hogy a MOK javaslata alapján kivezetik a hálapénzrendszert.
Várakozása szerint januárra sikerülhet minden részletkérdést tisztázni.Hozzátette azt is: az orvosi jogviszonyok rendszere ma nehezen átlátható, ezért létrehoznak egy új, egészségügyi munkajogviszonyt - az állami, az egyházi és az önkormányzati fenntartású intézményekben dolgozóknak -, egy speciális, egységes szabályrendszert. Az emelés mértékéről azt közölte: "lehet mondani a duplázódást", de nincs egységes szám, nem minden orvost érint majd azonos módon a változás, a MOK javaslatait fogadták be. Példaként említette,
hogyha egy rezidens eddig 300 ezer forintot keresett, akkor ezután 600 ezret fog.
Az Európai Bizottság jogállamisági jelentéséről a kormányfő úgy fogalmazott: az események sorrendje rajzolja ki a teljes képet. Először az Európai Bizottság nyilvánosságra hozott egy migrációs tervet, amely a V4-eknek nem fogadható el, majd a brüsszeli bizottság alelnöke - Vera Jourová - megtámadta Magyarországot, "tökkelütöttnek nyilvánította a magyarokat", ami nem megy, ugyanis "van egy vörös vonal". Az EU egyik vezetője nem beszélhet tiszteletlenül az unió egyetlen országának polgárairól, így a magyarokról sem - jelentette ki Orbán Viktor, megjegyezve: ha ezt a németekről vagy franciákról mondta volna, "egy perc után kirúgták volna".
Azonos elbánást akarunk, bennünket ugyanúgy nem lehet sértegetni, mint ahogy nem lehet a németeket vagy a franciákat
- tette hozzá.
A támadás után kiadták a jogállamisági jelentést, amelyet a miniszterelnök Soros-jelentésnek tekint, mert az abban megjelölt 13 forrásból 12 szervezetet Soros György fizet.
Ezért nyílt, összehangolt támadásnak nevezte a jelentést. Azt tanácsolta az Európai Bizottságnak, hogy jobban mérje fel az erejét és az EU előtt álló kihívásokat, mert a kontinens egy világjárványtól szenved, így egyetlen feladat van, a védekezés, erre kellene összpontosítani, ehhez képest megtámadják a tagállamokat, újra előveszik a migráció kérdését, és "érthetetlen jogállami vitákat generálnak".Jelezte azt is, hogy az Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének címzett levelére - melyben elengedhetetlenül szükségesnek nevezte Vera Jourová tisztségéből való távozását - még nem kapott választ.
A vörösiszap-katasztrófa 10. évfordulójával kapcsolatban Orbán Viktor azt mondta: nem hagyták magukra az ott élőket, segítettek nekik, újjáépítették az egész környéket, a helyreállítás pedig a magyar nemzet összetartozását, nagyságát, az összefogás erejét mutatja. "Ez egy komoly próbatétel volt mindannyiunknak" - mondta, rámutatva: nagyon kevésen múlt, hogy nem több százan vagy több ezren haltak meg a katasztrófában.