A két férfi már korábban is barátok voltak, tavaly ősszel aztán a börtönben egy cellába kerültek.
Mindketten erősek és nagyon agresszívek, így az akaratuk hamar ráerőltették a rabtársaikra.
Hogy a többiek ne merjenek nekik ellentmondani, többször meg is ütötték őket,
egyiküket pedig egy nadrágból kivett madzaggal fojtogatták is.
A megfélemlített rabok ezután napi rendszerességgel mosták az agresszív rabok ruháit, masszírozták őket, és a börtönben kapott ételük egy részét is oda kellett adniuk nekik.
Közel ötvenezer forint értékben a cigijüket és kávéjukat is elvették.
Végül amikor az egyik rab már nem bírta tovább, a zaklatást jelentette az őröknek. A két agresszív férfit ezután elkülönítették egymástól.
Ha a két férfi mindent beismer, az idősebbet hat év börtönre, a fiatalabb – de többszörös visszaeső – társát nyolc év fegyházra ítélik.