Az első oltást 2020. december 14-én adták be.
Eddig 66 millió lakos kapott egy oltást, 35 millió pedig már részesült a másodikban is.
Az oltási ütem egyre gyorsul: a CDC jelentése szerint
egy nap alatt már több mint 2,9 millió vakcinát adtak be, ami új rekord.
Az elmúlt egy hétben a beadott oltások napi száma átlagban 2,3 millió volt.
A Fehér Ház közlése szerint a 65 év felettiek csaknem 65 százaléka kapott már legalább egy oltást.
Az amerikai oltásokat rekordidő alatt fejlesztették ki Donald Trump volt amerikai elnök hivatali ideje alatt, és az országban átlagosan napi 900 000 vakcinát adtak be, amikor Trump elhagyta hivatalát.
Az, hogy immár csaknem hárommillióra nőtt a napi szám, a vakcinakínálat bővülésének, a tömeges oltópontok szaporodásának és a gyógyszertárak, illetve egészségügyi központok közreműködésének köszönhető.
Csütörtökről péntekre egyébként a 328 millió lakosú Egyesült Államokban négyezer alá csökkent az új koronavírus-fertőzések száma.
Ezekből 3701-et a brit variáns okozott, 108-at a dél-afrikai változat, 17-et pedig a brazil.
Péntek délutáni adat szerint az Egyesült Államokban eddig csaknem 30 millióan fertőződtek bizonyítottan koronavírustól, és összesen 532 100-an haltak meg a koronavírus miatt, a világ országai közül a legtöbben.