Másfél milliárd forintot örökölt egy osztrák állatvédelmi egyesület

állatvédelem
Vágólapra másolva!
Egy 2016-ban 93 évesen meghalt, brit útlevéllel rendelkező osztrák nő 4,3 millió eurót, vagyis 1,55 milliárd forintot hagyott örökül a Karintiai Tartományi Állatvédelmi Egyesületre.
Vágólapra másolva!

A szokatlan örökség valójában már 2019-ben megérkezett az osztrák állatvédőkhöz, de a pénzt mindeddig nem használhatták fel, mert

az örökhagyó két unokája megtámadta a végrendeletet.

4,3 millió eurót hagyott a nő az állatvédelmi egyesületre (illusztráció) Fotó / Shutterstock

Az állatbarát asszony a brit jog szerint végrendelkezett, amely nem ismeri a kötelesrész fogalmát, ezért - lévén a kedvezményezett egy ausztriai szervezet - az osztrák jog alapján követeltek maguknak részt a milliós hagyatékból.

Már vannak ötleteik, mire költsék a pénzt

Mint az hétfőn ismeretessé vált, az Osztrák Legfelsőbb Bíróság elutasította az unokák keresetét, így a karintiai állatvédők hozzájuthatnak a pénzhez. A bíróság úgy ítélte meg, hogy mivel az örökhagyó brit útlevéllel rendelkezett, a pénz is az adóparadicsomnak számító, brit fennhatóságú Man-szigeten volt befektetve, és a felperes unokák egyike sem él Ausztriában, a nő joggal rendelkezett vagyonáról a brit törvények szerint.

A végrendeletben az halott csak az egyik unokaöccsét nevezte meg örökösnek,

lányunokáira semmit sem hagyott a készpénzből.

A karintiai állatvédő egyesületnek már több ötlete is van a szokatlan pénzeső felhasználására, például a kevés forrásból gazdálkodó állatmentést segítenék, de tervezik a nehezen reszocializálható kutyák képzését is.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!