Kétmilliót csalt ki idősektől egy román férfi Budapesten

A rendőrség helyszíni fotója.
A rendőrség helyszíni fotója.
Vágólapra másolva!
A nyomozás során kiderült, hogy az idén elkapott férfi 2019 őszétől kezdődően vert át idős asszonyokat ugyanazzal a módszerrel. Az utolsó alkalommal viszont nem elégedett meg az ajándékba kapott pénzzel, és kifigyelte, hogy honnan vette elő áldozata a pénzét.
Vágólapra másolva!

Tavaly június 5-én, és idén február 2-án egy román állampolgárságú férfi

azzal szólított le a Józsefvárosban két idős asszonyt, hogy ajándékba adna egy drága edénykészletet, amit nem tud felvinni a repülőre.

A férfi mindkét nőt hazakísérte, akik végül arany ékszereket, 250 eurót és összesen 132 ezer forintot adtak át az ajándékért a férfinek. A februári esetnél a román férfi nem elégedett meg a kapott pénzzel. Látta, hogy az idős asszony honnan veszi elő a pénzt, majd

a férfi a dobozból kikapott egy köteg pénzt és elfutott.

A rendőrség helyszíni fotója Forrás: police.hu

A józsefvárosi nyomozók azonosították a férfit és körözést adtak ki ellene, ami miatt végül február 11-én feladta magát a csaló. A nyomozás során kiderült, hogy a férfi 2019 novembere és 2020 áprilisa között a III. kerületben másik két idős nőt is átvert, és pénzt csalt ki tőlük, hasonló módon.

A budapesti férfi, a négy asszonytól több mint kétmillió forintot szerzett meg, amit a rendőrök lefoglaltak és hiánytalanul visszaadtak nekik.

A rendőrök a csalás miatt indított nyomozást az ügyben most lezárták, és a keletkezett iratokat átadták az ügyészségnek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!