Mostanra összeomlott Budapest autós- és tömegközlekedése Karácsonyék döntései miatt

dugó, torlódás, Blaha, Blaha Lujza tér, forgalom, felújítás, közlekedés, 2021.07.14.
Vágólapra másolva!
Karácsony Gergely a parlamenti választásokra eredményeket akar felmutatni, így a főváros hatáskörébe tartozó fejlesztéseket mostanra kapkodás jellemzi, a nagyobb felújítások az eddigi késlekedések miatt időben egybecsúsztak, ami miatt mára összeomlott a főváros autós- és tömegközlekedése – közölte a XXI. Század Intézet. Az Origo az elmúlt hetekben többször is beszámolt arról, hogy teljes káosz jellemzi a fővárosi felújításokat, és éppen ezért az autós- és a tömegközlekedés is összeomlott Budapest több pontján. 
Vágólapra másolva!

Karácsony Gergely hivatalba lépése után politikai alkuk részeként öt helyettest nevezett ki, akik közül háromnak semmilyen városvezetési tapasztalata azelőtt nem volt (Dorosz Dávid, aki azóta lemondott tisztségéről, Kerpel-Fronius Gábor és Kiss Ambrus). A felduzzasztott testületbe a Demokratikus Koalíció a Gyurcsány Ferenc „jobbkezének" számító Gy. Németh Erzsébetet delegálta, a szocialisták részéről pedig Tüttő Kata érkezett, akinek ugyan volt önkormányzati tapasztalata, ám az azóta eltelt egy év során többször is konfliktusba került saját párttársaival és szövetségeseivel is, ami nagyban nehezítette a hatékony munkát – olvasható a XXI. Század Intézet elemzésében.

Gyurcsány emberei irányítanak a Városházán Forrás: MTI/Balogh Zoltán

A budapesti városháza egyik „legerősebb embere" pedig az a Gál J. Zoltán lett, aki a második Gyurcsány-kormány Miniszterelnöki Hivatalának államtitkára volt, így – a főpolgármester ígéretének ellenére – nem egy új politikusi generáció, hanem a Gyurcsány-kormányok meghatározó politikusai kerültek Budapest élére – tették hozzá.

Soros és Gyurcsány emberei a Városházán

Karácsony tágabb stábja kiegészült még negyvenegy, zömében városvezetési kompetenciával nem rendelkező tanácsadóval és referenssel.

Jávor Benedek (volt uniós képviselő), Kálmán Olga (DK) és Korányi Dávid (a Bajnai-kormány államtitkára) mellett a stáb tagjai lettek egyes Soros-szervezetek vezetői és ellenzéki tüntetések szervezői is (Le Marietta, Misetics Bálint, illetve Gurmai Zita fia, Gulyás Balázs), akikre szintén politikai okok miatt esett a választás. Karácsony környezetébe került még többek közt Rényi Ádám, az RTL Klub egykori kommunikációs igazgatója és Böcskei Balázs, az IDEA Intézet vezetője is, ami még inkább átláthatatlan személyi viszonyokat teremtett.

A Lánchíd felújítása kapcsán is csak a tétovázás ment Fotó: Polyák Attila - Origo

A XXI. Század Intézet szerint Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölti bejelentkezése óta jól látszik az is, hogy a főpolgármester gyakorlatilag hátat fordított Budapestnek, országos politikai céljainak megvalósítása mellett sem ideje, sem pedig energiája nem maradt feladatainak ellátására. (A legnagyobb befolyással és portfólióval bíró főpolgármester-helyettes, Gy. Németh Erzsébet szintén részt vesz az előválasztásokon, így ő is egyre kevesebb energiát fektet a várospolitikába.)

Az MSZP–Párbeszéd kormányfőjelöltjévé előlépett Karácsony ma már kizárólag az őszi előválasztásra, illetve a 2022-es voksolásra készül, így konfliktuskereső dacpolitikát folytat a kormánnyal szemben, amelynek legnagyobb vesztese Budapest.

A főpolgármester építkezés helyett az elmúlt másfél évben virtuális politizálást folytatott, valódi cselekvés helyett szimbolikus eredményeket mutatott fel – olvasható az elemzésben.

Kész kínzás az autósközlekedés Budapesten, már a Blaha Lujza téri munkálatok miatt is Fotó: Polyák Attila - Origo

Hatalmas felháborodás

Tömeges lakossági felháborodás követte azt a szimbolikus lépést is, amikor a főváros vezetése „Budapest zöldítésére" hivatkozva rovarhoteleket és úgynevezett méhlegelőket jelölt ki parlagon hagyott lakóövezeti zöldterületeken 2021 tavaszán, miközben lebetonozták a Clark Ádám téri ikonikus virágágyást. Zöldprogramját Karácsony Gergely mindvégig igyekezett kommunikációs szinten az Orbán-kormánnyal szemben megfogalmazni, a valós eredmények viszont jól láthatóan elmaradtak.

A virtuális politizálás jelképe a Lánchíd felújításával kapcsolatos tétovázás lett. A közbeszerzési eljárás közel egyéves késéssel, a felújítási munka pedig csak idén nyáron kezdődött el.

Annak ellenére, hogy a kormánnyal való vitát Karácsony stábja igyekezett az országos politikában, az ellenzék erősítésére kihasználni, a késlekedés miatt végül ötmilliárd forinttal többe kerül a beruházás a fővárosnak, mint amit a Tarlós István által lefektetett tervezett tartalmazott, így az ügy ma már egyértelműen rontja a főpolgármester megítélését – olvasható az elemzésben.

Szakmaiatlanság

Elképesztő torlódások vannak a Blaha Lujza tér környékén Fotó: Polyák Attila - Origo

A mostani közlekedési válsághoz számos előzetes döntés is hozzájárult. A beígért társadalmi párbeszéd nélkül és hatástanulmányok hiányában 2020 tavaszán – a főpolgármester döntése alapján – a város több pontján alakítottak ki kerékpársávokat. Először a Bartók Béla úton, a Móricz Zsigmond körtér és a Tétényi út közötti szakaszán, második lépésként a Tétényi úton a Bartók Béla út és az Etele út között, harmadik lépésként pedig az Üllői úton, a Kálvin tér és a Könyves Kálmán körút között – közölte a XXI. Század Intézet.

A biciklisávok felfestése a rossz tapasztalatok után is folytatódott. A főváros közlekedését dugók bénították meg, illetve baleseti veszélyforrások alakultak ki mind a Nagykörúton, mind az Andrássy úton, abból következően, hogy a továbbiakban kijelölt kerékpársávok közvetlenül a leálló- és parkolósáv mellett futottak.

Szakmaiatlanság jellemzi a fővárosi beruházások időzítését Fotó: Polyák Attila - Origo

Hatalmas káoszt okoztak az összecsúszó munkák

A belvárosi biciklisávok miatt kialakult dugókban álló kocsisorok ráadásul a károsanyag-kibocsátás mértékét is növelték. A tarthatatlan helyzet végül kényszerű kompromisszumhoz vezetett: alig öt hónap után a Blaha Lujza tér és a Petőfi híd közötti, a József körutat és a Ferenc körutat jelentő útszakaszon visszaállították a kétszer kétsávos autós forgalmi rendet, majd nem sokkal később – 2020 novemberében – az Üllői úton is megszűnt a biciklisáv.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Külön nehézséget okozott az utóbbi esetében a nem megfelelő tájékoztatás mellett az is, hogy alig látható módon buszsávokat alakítottak ki az addigi kerékpársávokon. A megmaradt vagy elterelt biciklisávok azonban továbbra is nehezítik az autósforgalom mellett a tömegközlekedést is, ami jól mutatja, hogy az átgondolatlan döntés célja leginkább Karácsony „környezettudatos" ellenzéki karakterének építése, nem pedig a város élhetőbbé tétele volt.

Az időben összecsúszó 2021-es felújítási és átépítési munkálatok a nyár eleje óta elviselhetetlen közlekedési válságot okoznak. A Lánchíd minimum két és fél évig tartó felújítása, továbbá az idei év végéig tartó egyes munkálatok, azaz a gyalogossétány kialakítása a Pesti rakparton, a Hegyalja út felújítása, a Batthyány tér buszparkolóinak áttelepítése, és végül a héten elkezdődött Blaha Lujza téri felújítás, illetve az aluljáró födémszerkezetének szigetelése (ami a legoptimistább jóslatok szerint is 2022 végéig fog tartani) olyan fő csomópontok lezárását és szűkítését jelentik, amelyek külön-külön is komoly problémát okoznának a közlekedésben, továbbá nehezítenék az agglomerációból való bejutást.

Az M3-as metróvonal középső szakaszának infrastrukturális felújítása, a metrópótló buszok indítása, továbbá a Margit körúti felújítás miatti sávszűkítés is tovább nehezíti a városban közlekedők életét

– olvasható az elemzésben.

A következő hónapokban is marad a budapesti közlekedési káosz Fotó: Polyák Attila - Origo

Nem fog enyhülni a Karácsony-féle káosz

Mint arról korábban beszámoltunk, a következő hetekben sem fog enyhülni a Karácsony Gergely által okozott budapesti közlekedési káosz. Ennek egyik legfőbb oka, hogy hétfőn megkezdődött a Blaha Lujza tér felújítása is, miközben a város tucatnyi pontján zajlik hasonló munka. A mindenfajta normális forgalmi terv nélkül készült térszétverés miatt még az eddigieknél is nagyobb dugók vannak Budapesten, még csúcsidőn kívül is. Dorner Lajos, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) vezetője az Origónak arról beszélt, hogy a mostani városvezetés nem látja át a beruházási helyzetet, sok idő elment áttervezésekkel és a közbeszerzésekkel, így a több évre tervezett munkák összecsúsztak, és a tömegközlekedés presztízse is nagyot csökkent.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Időközben kiderült, hogy több, erősen egészségkárosító anyag koncentrációja is nőtt Budapesten az elmúlt évekhez viszonyítva. Karácsony egyébként odament a Blaha Lujza térre szónokolni, de nem tudta megmagyarázni a káoszt. Ha július közepén ennyire össze tud omlani a közlekedés, mi lesz jó másfél hónap múlva, amikor kezdődik az iskola?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!