Jövőre az F1-es mezőny második legidősebb tagja lesz Lewis Hamilton, Kimi Räikkönen visszavonulása után csak korábbi csapattársa, az egyszer már visszavonult Fernando Alonso képviseli majd a brit pilóta előtti versenyzőgenerációt. Hamilton idén további két évre aláírt a Mercedeshez, de a holland Ziggo Sportnak elárulta, nem tervez hosszú távra a Forma-1-ben.
„Nem tudom elképzelni, hogy már nagyon sokáig [itt leszek], de ez változhat. Az ember minden évben kissé máshogy látja a dolgokat. Talán jövőre már nem lesz világjárvány és megváltozik a helyzet. Azt mondanám, a pandémia talán lerövidítette az elképzeléseimet azzal kapcsolatban, hogy milyen sokáig akarok itt maradni, de a dolgok változhatnak.”
Hamilton már fiatalon, a 30-as évei elején foglalkozott a visszavonulás gondolatával,
elsősorban magánéleti okokból és más dolgok, például a zeneipar vagy a divatvilág is érdekelte, sikerei mellett manapság különböző társadalmi ügyek mellé áll és a nyolcadik világbajnoki címért küzd. „Azt tudom, hogy pillanatnyilag imádom, amit csinálok. Élvezem, hogy még mindig itt lehetek és remélem, hogy ki is érdemlem.”
A brit pilóta 36 éves, korábban hosszú évekig az énekesnő Nicole Scherzinger volt a barátnője, szakításuk óta nem tudni, hogy van-e partnere. A riporter kérdésére azt mondta, amíg versenyez, nem tervez családot alapítani, szerinte elég feladatot ad neki az is, hogy kutyájáról, Roscoe-ról gondoskodjon.
Attól is függ, hogy akkoriban milyen világban fogunk élni. Mostanában nehéz idők járnak a világban”
– mondta Hamilton a családalapításról, de úgy vélte, az egyik legjobb tulajdonsága, hogy jól tud bánni a gyerekekkel. „Azt mondanám… Szeretném azt gondolni, hogy nagyon jól kijövök a gyerekekkel. Imádom a gyerekeket és a családot” – jelentette ki.
A legrosszabb tulajdonságai közé azt sorolta, hogy utál veszíteni, de ezen kívül is talált teret az önfejlesztésre. „Mindenkinek vannak rossz tulajdonságai. Én tényleg nagyon nehezen kommunikálok és nehezen tartom a kapcsolatot az emberekkel. Igencsak rossz a memóriám” – ismerte el a hétszeres világbajnok.